2024. május 7. - Gizella

"A zsidók ki akarják irtani a cigányokat"

A Magyar Gárda agytrösztjei eddig nem köptek égbekiáltó baromságokat a sajtó hasábjaira, de mindent el kell valahol kezdeni. Most például teljes lakosságunk kiirtását vizionálta Draskovits András kapitány.
2009. március 11. szerda 13:39 - Pásztor Balázs
Szebb jövőt, kevesebb hibát!

A Magyar Gárda Magyarország leghíresebb félkatonai (inkább negyedkatonai, hisz az IRA is elviekben félkatonai, és a kettő között pedig ég és föld a különbség) szervezete, és ebben nem csak az játszik kulcsszerepet, hogy jószerivel ők az egyetlen ilyen alakulat. Már megalakulásukat is botrányos híráradat kísérte, és szinte nincs olyan megmozdulásuk, ami ne szerepelne majd minden komolyabb médium hasábjain - ilyen-olyan megvilágításban.



Azonban a Gárda eddig követte azt a remek taktikát, hogy sehol sem léptek fel erőszakosan, ha hívták őket segítségül akkor jöttek, és igazából semmilyen, egyértelműen elítélendő tettet nem hajtottak végre. Sőt, beszédben is meglepően jól kommunikáltak mind a közönséggel, mind a sajtóval. Ezt a következtetést persze csak abból vonhatjuk le, ami hozzánk is eljutott. Mert, most egy igen csúnya „kommunikációs hibát” vétett az egyik parancsnok (értsd komplett baromságokat hordott össze), aminek híre országszerte elterjedt.

Turul testtel madárnyi ész is jár?

Draskovics András, a Bács-Kiskun megyei zászlóalj tiszteletbeli kapitánya az egyik első ember volt, aki még 2007 közepén csatlakozott a Gárdához. Soltban tartott Gárda-toborzóján egy pincében beszélt - amit a Népszabadság egy az egyben rögzített - és amiben „kommunikációs hibák” sorozatát vétette. Most nem arról beszélek, hogy leközségezni a várost, ahol épp előadunk nem a legbölcsebb dolog (illett volna előtte legalább öt percet rászánni arra, hol tart szónoklatot), hanem arról, hogy ha lehet, ne köpjünk komplett baromságokat a kamera arcába.



Az egész azzal indult, hogy állítása szerint a West Point-i katonai akadémián ősmagyar harcművészetet oktatnak és a szent-korona tant, a világ „nagyon-nagy vezetői” is egyre jobban tanulmányozzák. Ennek valóságtartalma annyi, mint a Bravo magazin levelező-rovatának hasábjaié, de ne akadjunk le holmi önfényezésen! Azt is kijelentette, hogy "egyrészt nagy része nem igaz azoknak a történeteknek, amiket Auschwitzról, meg Buchenwaldról koholnak. Munkatáborok voltak, megsemmisítő táborok nem voltak.” Jobb helyeken ezért pár év börtön jár holokauszt-tagadás címszóval (bár nagyon komoly fórumokon megy a vita ennek tényleges hátteréről), de még mindig nem ez a beszéd „legszebb” része.

Kifejtette azt is, miszerint a cionista összeesküvés hibás mindenért (itt feltűnő hasonlóságot mutat Orbán Viktorral, aki szerint Gyurcsány hibás mindenért). E szerint a zsidók uszítják a magyarokra a „cigány testvéreinket” és a végső céljuk az, hogy elfoglalják az országot - igaz, közben kiirtanak majd négymilliárd embert (köztük minket), vagyis a föld kétharmadát. Lazább elméletekért is került már ember diliházba.



Mi lesz így a Gárdával?

Draskovics agymenése nem a zsidóságnak tett rosszat, hanem a Gárdának, és mindazon embereknek, akiket a Gárda képviselni kíván. Ha továbbra is engednek ilyen embereket szónokolni, akkor elveszíthetik a józanabb támogatóikat, és erősödhetnek a nagyon radikálisok - ami senkinek sem lenne jó. Ha meg valójában ilyen emberek állnak a gárda mögött, akkor az ég óvjon minket attól, hogy ezek bármikor is beleszóljanak az ország életébe.

Minden esetre a beszédet viszonylag sok médium kapta fel, élvezettel csámcsognak rajta a népszerűbb blogok is, ahonnan emberek tízezreihez jut el. Hogy a közvélemény ennek hatására menyire fordul el a Gárdától, az még jó kérdés, de lehet hogy csak egy „becsúszott hibának” fogják tartani. Azonban ez nagyon jól rávilágított arra, hogy semmi sem „tökéletes”: még a Gárda sem, bármennyire is szeretnék egyes emberek olyannak látni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását