2024. május 12. - Pongrác

Mégsem lesz cigány gárda

Visszavonja a cigány önvédelmi gárda megalakítására tett javaslatát Pádár László, a Győr-Moson-Sopron Megyei Cigányok Érdekvédelmi Szövetésének elnöke - erről szóló közleményét a kezdeményező szerdán juttatta el az MTI-hez.
2009. február 4. szerda 18:25 - Hírextra
"Az általam kezdeményezett cigány önvédelmi gárda megalakítására tett javaslatomat visszavonom, az Ivánban történtek okán" - írta Pádár László, hozzátéve: ugyanakkor fenntartja azon álláspontját, hogy szükség van egy erős érdekvédelmi szervezetre, "amely akár demonstrációkkal is megtudja az erejét mutatni".

A cigány önvédelmi gárda megalakításáról Pádár László először a Kisalföld című újság keddi számában beszélt, rámutatva arra, hogy szükség van a nyugat-dunántúli romák hatékonyabb érdekképviseletére. A lapnak elmondta, hogy a Magyar Gárda múlt szombati, Ivánban tartott rendezvényének hatására szerveződnek a Győr megyei romák, a Vas és a Zala megyeiek bevonásával. Úgy nyilatkozott: a romák is képesek arra, hogy hallassák a hangjukat, ők is össze tudnak fogni, a gárda kizárólag békés eszközökkel fogja felhívni a figyelmet a romákra.

A cigány önvédelmi gárda megalakulását több roma vezető és párt is ellenezte.

Teleki László, romaügyekért felelős miniszteri biztos azt mondta: ellenzi a törekvést és nem tartja szerencsésnek, hogy a politikát az utcára vigyék a szervezők.

Horváth Attila, a Győr megyei cigány kisebbségi önkormányzat elnöke bomlasztónak és feszültségkeltőnek nevezte az elgondolást. Kijelentette, hogy izgatás gyanúja miatt feljelentéssel élnek, ha megalakul a cigány gárda.

Sárközi Antal (Bandi), a dunántúli vajda szövetség elnöke teljes mértékben elhatárolódott a szervezőktől és a gárdaügytől, hangsúlyozva, hogy az "háborút és erőszakot szül". Véleménye szerint munkahely és megélhetés kellene mindenféle figyelemfelkeltés helyett.

Az iváni cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, Vass Tibor viszont úgy nyilatkozott, hogy támogatja a gárda létrehozását. Rámutatott arra: többet nem szeretnének rettegni és elbujdosni, mint ahogy múlt szombaton, amikor a Magyar Gárda rendezvényt tartott a faluban.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke kedden sajtótájékoztatón azt mondta: vissza kell állítani a Belügyminisztériumot és meg kell erősíteni a rendőrséget, az egymás ellen vonuló gárdák helyett az államnak kell megvédenie állampolgárait. Azt is javasolta, hogy a jelenlegi 45 ezerről növeljék 60 ezer főre a rendőrség létszámát, s indítsák újra a rendőrőrsprogramot.

Az SZDSZ szerdai közleményében azt írta, hogy ellenzi a roma gárda megalakítását, elítél minden olyan kezdeményezést, amely civil erőszakszervezetek alapítására irányul. Hozzátette, hogy a társadalmi feszültségek fokozása helyett párbeszédre és a jogszabályok betartására van szükség, s a cigány gárda a legtöbbet éppen a cigányoknak ártana, erősítené az igaztalan előítéleteket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását