Az elmúlt évben az amerikai gazdaságpolitika középpontjába ismét a „nemzeti érdek” került. Az Egyesült Államok több stratégiai ágazatban – az acél- és alumíniumipartól kezdve az autógyártásig – magasabb vámokkal és szigorúbb szabályozással próbálta védeni saját piacát. A lépések célja a hazai termelés erősítése és a munkahelyek megtartása volt, ám ezek egyben újabb feszültségeket generáltak a nemzetközi partnerekkel.
Az Európai Unió és az USA kapcsolata különösen érzékeny ponttá vált. Bár a felek igyekeznek fenntartani a stratégiai együttműködést, a kereskedelmi viták – például az ipari támogatások és a környezetvédelmi előírások körül – továbbra sem oldódtak meg teljesen. Az európai exportőrök számára ez kiszámíthatatlan piaci környezetet jelent, ami a beszállítói láncok átszervezéséhez vezethet.
Kína továbbra is kulcsszereplő marad az amerikai külgazdasági gondolkodásban. A technológiai szektorban bevezetett korlátozások és a stratégiai nyersanyagok körüli viták azt mutatják, hogy a versengés nem csillapodik. Ugyanakkor a teljes gazdasági „szétválás” reálisan nem megvalósítható, így 2026-ban inkább óvatos alkukra és részmegállapodásokra lehet számítani.
A globális kereskedelem jövője így továbbra is bizonytalan. Az USA lépései rövid távon védelmet nyújthatnak egyes ágazatoknak, hosszabb távon azonban felgyorsíthatják a világgazdaság töredezését. A következő év nagy kérdése az lesz, hogy a konfrontatív megközelítés vagy a kompromisszumkeresés kerül-e előtérbe – és hogy a kisebb gazdaságok miként tudnak alkalmazkodni az új világrendhez.
