Magyar Péter közleménye:
"Az elutasító határozat ellen panaszt nyújtok be.
Az ügyészség szerint csak politikai véleményt fogalmazott meg a leköszönő magyar miniszterelnök, amikor azt állította, hogy:
“Egy magyar ellenzéki párt tevékeny részese egy Magyarország ellen indított külföldi titkosszolgálati akciónak...egy magyar párt segítségével támadást indítottak a Magyar Honvédség ellen. Ezzel egy magyar ellenzéki párt tevékeny szerepet vállalt egy ukrán titkosszolgálati akcióban”.
A miniszterelnök feljelentéssel érintett nyilatkozatai tényállítások voltak, melyek nem tekinthetőek értékítéletnek. Orbán Viktor azt állította, hogy a Védelmi Tanács ülésésén (amelyen a honvédelmi miniszter és a nemzetbiztonsági főtanácsadója is jelen volt) értesült egy állam elleni bűncselekmény (hazaárulás, kémkedés) elkövetéséről. Ennek a valóságtartalma ellenőrizhető, tehát nem értékítélet, azaz nem politikai vélemény.
Az ügyészség érvelése szerint a Védelmi Tanács gyakorlatilag egy politikai gittegylet, ahol politikai nyilatkozatok hangzanak el, tehát nem kell komolyan venni őket. Amikor a miniszterelnök beszámol a Védelmi Tanács üléséről, az is csak egy politikai vélemény, aminek szintén nem kell igaznak lennie.
A feljelentésemben kértem, hogy a vizsgálat terjedjen ki arra is, hogy más személyek (pl. a Védelmi Tanács tagjai) eleget tettek-e a feljelentési kötelezettségüknek. Erről a határozat semmilyen megállapítást nem tartalmaz, ezt nem is vizsgálták, tehát a határozat emiatt is megalapozatlan.
Az ügyészség a rémhírterjesztés kapcsán nem tartotta szükségesnek vizsgálni Orbán Viktor kijelentéseinek valóságtartalmát, mely a bűncselekmény törvényi tényállásának eleme. (valótlan tény vagy való tény elferdítése). Ennek elmaradása kapcsán hivatkozott arra, hogy Orbán politikai nyilatkozatot tett. Ezzel szemben a valóság az, hogy a miniszterelnök tényállítást fogalmazott meg, nem értékítéletet, melynek a valóságtartalma ellenőrizhető.
Amennyiben igazat mondott volna, azt nyomozással kellett volna "ellenőrizni". Tehát az ügyészségnek kötelessége lett volna vizsgálnia, hogy került-e sor nyomozás elrendelésére állam elleni bűncselekmény gyanúja miatt, erről azonban mélyen hallgatnak.
Orbán Viktor azon valótlan kijelentése, mely szerint Magyarország legnagyobb, választópolgárok millióinak támogatásával bíró ellenzéki pártja, háborús veszélyhelyzet idején, a háborús felek egyikének titkosszolgálatával összejátszva támadja Magyarországot, alkalmas lehetne arra, hogy a különleges jogrend céljának eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa.
Ezen állítás tartalmánál fogva nem tekinthető politikai véleménynek, ez tényállítás. A különleges jogrend elrendelésére az állítással érintett szomszédos országban dúló fegyveres konfliktusra tekintettel került sor. A valótlan állítás az ellenzéket a háborús konfliktus, mint probléma részévé teszi, ezáltal feleslegesen leköti az erőforrásokat, hátráltatja és akadályozza a valós veszélyek kivédését. A kijelentés alkalmas arra, hogy jelentős és szélsőséges megosztottságot idézzen elő az állampolgárok között, ami akadályozza a hatékony védekezést a különleges jogrend időszakában.
A panaszban azt is indítványozni fogom, hogy az ügyészség vizsgálja meg, hogy indult-e nyomozás állam elleni bűncselekény elkövetésével kapcsolatban, melynek akár én, akár a Tisza Párt részéről más alanya lenne."