2025. június 20. - Rafael

Ennyi a hiány

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számított - első négyhavi hiánya 666,2 milliárd forint volt, az éves előirányzat 96,9 százaléka, az áprilisi többlet 75,9 milliárd forint volt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2011. május 19. csütörtök 20:35 - HírExtra
Az április havi többleten belül a központi költségvetés 101,1 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 5,9 milliárd forintos szufficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 31,1 milliárd forintos hiánnyal zártak.

2010-ben az államháztartás négyhavi deficitje 637,0 milliárd forintot tett ki, amely az éves teljesítés 73,2 százaléka volt. Tavaly áprilisában az államháztartás központi alrendszere 27,1 milliárd forint deficitet mutatott, ehhez képest az idei teljesítés 103 milliárd forinttal kedvezőbb.

Az április végi 666,2 milliárdos deficitet a magánnyugdíjból származó 528,8 milliárd forint bevétel időarányos teljesítésével korrigálva, a hiány 490 milliárd forintra csökkenne, amely az éves előirányzat 71,3 százalékával egyenlő - közölte a minisztérium.

Az NGM ismételten leszögezte, hogy a központi költségvetés idei hiányának havi alakulását egyrészt egyes bevételek szokásostól eltérő időbeli lefutása okozza, mindenekelőtt az, hogy a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó bevétel a második félévben teljesül. A honlapon közzétett közleményben a szaktárca azt is kiemelte, hogy a stabilitási tartalék (összesen 250,3 milliárd forint) képzéséhez szükséges takarékossági intézkedések is nagyobbrészt csak az év hátralévő részében eredményeznek hiánycsökkenést.

Az NGM előrejelzése szerint a központi alrendszer második negyedévi várható hiánya 468,5 milliárd forint lesz, a harmadik negyedévi 220,6 milliárdos és a negyedik negyedévi 302 milliárdot meghaladó szufficittel csökkenhet az éves előirányzatnak megfelelő 687,4 milliárdra a hiány.

A központi költségvetés áprilisi bevétele 48 milliárd forinttal elmarad az előző év azonos hónapjától. A bevételeken belül elsősorban a személyi jövedelemadó bevételek (29,8, milliárddal) az általános forgalmi adó (5,9 milliárddal), valamint a költségvetési szervek és szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok (34,6 milliárddal) bevételei teljesültek kisebb összegben.

Az április kiadások jellemzését megadva az NGM azt rögzíti, hogy a központi költségvetés közel 191 milliárd forinttal kevesebbet költött, mint az elmúlt év azonos hónapjában. A nagyságrendileg legnagyobb elmaradás a központi költségvetési szerveknél és fejezeti kezelésű előirányzatoknál figyelhető meg (70,2 milliárd forint), aminek részben ütemezési okai vannak, illetve egyes kiadási tételek kiesései (például a 2010. évi eseti kereset-kiegészítés második részének kifizetése, a tavalyi országgyűlési választások költsége).

Az adatokból az látszik, hogy a központi költségvetés első négyhavi 2.619 milliárd forintos bevétele az éves tervezett előirányzat 31,6 százaléka, egy hajszállal több az elmúlt év hasonló időszakában mért 31 százaléknál, bár összege csekély 6 milliárd forinttal kisebb.

A részletek azt mutatják, hogy az első négy hónapban a gazdálkodó szervezetek közel 70 milliárd forinttal fizettek be többet, mint egy évvel korábban. A fogyasztáshoz kapcsolt adókból 38 milliárddal nagyobb a befolyt összeg. Ezen belül az áfa-bevétel 2,6 százalékkal (19 milliárd forinttal) haladja meg az előző évit. Ugyanakkor a tervezettnek megfelelően kisebb az szja bevétel (134 milliárddal).

A központi költségvetés első négyhavi 3.205 milliárd forintos kiadása az éves előirányzat 36 százaléka, szemben a tavalyi 35,2 százalékkal és összege 69 milliárd forinttal kisebb.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását