Négy év magány vár az ittas gázolóra
Négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélte jogerősen a bíróság azt a férfit, aki autójával halálra gázolt egy fiatal nőt, egy férfinak pedig súlyos sérüléseket okozott tavaly márciusban, Tiszalúcon.
2011. január 20. csütörtök 12:05 - HírExtra
Az ittas sofőr a baleset után elmenekült a helyszínről, de a rendőrök rövid idő alatt elfogták.
A Miskolc Városi Bíróság jogerősen 4 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, valamint 5 évre a járművezetéstől, 4 évre pedig a közügyek gyakorlásától is eltiltotta a 39 éves tiszalúci férfit, aki 2010. március 19-én okozott ittasan halálos balesetet. A férfi a baleset napján lakásán egy nagyobb társasággal italozott, majd közepesen ittas állapotban autóba ült.
A borsodi nagyközség belterületén gázolt el két embert, miután elvesztette autója felett az uralmat, s felhajtott az útpadkára. Az egyik áldozata - egy 22 éves nő - olyan súlyosan megsérült a gázolás során, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik áldozatot - egy 25 éves férfit - súlyos sérülésekkel vittek kórházba a mentők.
A gázoló nem állt meg, segítségnyújtás nélkül elhagyta a baleset helyszínét. A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd megtalálták a férfit, aki elfogásakor ellenállt, megpróbált elmenekülni. A bíróság halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmény miatt ítélte el a férfit.
Forrás: Havaria