Belföld
Új elnöke van a Fidesznek
Hoppál Pétert választotta a Fidesz pécsi elnökének a párt helyi csoportja legutóbbi ülésén - közölte a párt kedden.
Az országgyűlési és pécsi közgyűlési képviselőként is dolgozó politikusnak a tagok nagy többsége szavazott bizalmat: megválasztását 118-an támogatták, 7-en ellenezték, egy ember tartózkodott. Az elnökség egyben köszönetét fejezte ki Révész Máriának, hogy az elmúlt négy évben "felelősen és lelkiismeretesen" vezette a párt pécsi csoportját.
Hoppál Péter – megköszönve a bizalmat – azt hangsúlyozta, hogy Pécs az utóbbi időben fejlődési pályára állt, országos és nemzetközi sikereket ért el,. A Fidesz pedig megerősödött a városban, 3 parlamenti képviselőt, valamint 19 egyéni önkormányzati képviselőt tudott munkába állítani a pécsiek bizalmából – írta a párt közleményében.
Hozzátették: a Fidesz pécsi csoportjának elnöksége jelenleg változatlan, a tisztújításra júniusban kerül sor.
Révész Mária augusztusban jelentette be, hogy lemond városi elnöki posztjáról, mert felkérték, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium politikai főtanácsadója legyen.