2024. június 2. - Kármen, Anita

A krízisalap "az ország szolidaritási kasszája"

Az MSZP szerint a krízisalap "az ország szolidaritási kasszája", a Fidesz agresszív, buta támadásaival csak "antiszolidaritását" igyekszik palástolni.
2009. augusztus 17. hétfő 18:33 - HírExtra
Tóbiás József, az MSZP frakcióigazgatója hétfőn az MTI-vel közölte: a Fidesz önös hatalmi érdekei oltárán feláldozza mindazokat, akik segítséget, támogatást, szolidaritást várnak.

Hozzátette: a Fidesz és Cser-Palkovics András agresszív, buta támadásaival reménytelenül igyekszik palástolni gyengeségüket, "antiszolidaritásukat".
Tóbiás József azt mondta, az MSZP-nek minden bajba jutott ember fontos, senkit sem hagy magára.

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője hétfőn az MTI-vel közölte: gyalázatos szemfényvesztés a szocialisták krízisalapja, amelyből az MSZP vezette kormány által elvett pénz apró töredékét kaphatja vissza most néhány ember. Közleményében úgy vélte, a krízisalap valójában az MSZP választási pártkasszája, amit az emberektől elvett pénzből hoztak létre.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapján hozták nyilvánosságra, hogy tizenöt politikus - köztük a miniszterelnök - félmillió forintnál többet fizetett be a krízisalap számlájára. A szociális tárca adatai szerint a krízisalapban eddig összesen 4,2 milliárd forint gyűlt össze, ebből egymilliárd forint volt a kormány "indulótőkéje". Az adományokból 3,2 milliárd folyt be, amelyet szinte teljes egészében a gazdasági társaságok adták össze. A magánszemélyek felajánlása 22 millió forintot tett ki augusztus 12-ig.

Augusztus elején indult el a kríziskezelő program, amelynek keretében a krízishelyzetbe került családok az illetékes jegyzőkön keresztül egyszeri, méltányossági alapon elbírált, vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek. A segély összege legalább 20 ezer, legfeljebb 50 ezer forint, különös méltánylást érdemlő esetekben azonban akár 100 ezer forint is lehet.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását