2025. december 3. - Ferenc, Olívia

Újra van víz a nemzetipark lápvidékén

A kiadós esőzéseknek köszönhetően néhány napja újra feltöltődött vízzel a dél-spanyolországi Tablas de Daimiel Nemzeti Park 2005 óta szinte teljesen kiszáradt lápvidéke - számolt be róla az El País című spanyol napilap.
2010. február 1. hétfő 12:30 - HírExtra
A mocsaras terület kiszáradását részben az egyre aszályosabb éghajlat, részben pedig az okozta, hogy túl sok talajvizet vontak el a mezőgazdasági területek öntözésére. Az UNESCO-védelem alatt álló park még néhány hete is "holtnak" számított, a lápvidékre jellemző állat- és növényvilág teljesen eltűnt a területről.

Az idén pár nap alatt lezúdult óriási csapadékmennyiségnek köszönhetően azonban a szakemberek újra reménykednek abban, hogy tavasszal visszatérnek a gémek, a darvak és a vízi szárnyasok. Több mint 1200 hektár területet borít ismét víz, amelynek szintje 1997 óta nem látott magasságot ért el. Összehasonlításul: január 7-én még mindössze 67 hektár állt víz alatt. A felhőszakadások a mocsaras felszín alatt heteken át égő tőzegtüzeket is eloltották - írta az újság.

A spanyol kormány az utóbbi hónapokban sebtében építtetett egy csatornát, hogy az Ibériai-félsziget leghosszabb folyójából, a Tajóból származó vízzel mentsék meg a nemzeti parkot. A csatornán az év elején kezdett el áramlani a vízutánpótlás, de végül kevés hatása volt felhőszakadások áldásos hatásához képest.

"A park válságos, drámai helyzetben volt a rettenetes aszályos ciklus miatt" - mondta Josep Puxeu, a vízkészletekért felelős spanyol államtitkár az El Paísnak.
Környezetvédelmi szervezetek 2007-ben a terület leminősítését kérték az UNESCO-tól, hogy ezzel szorítsák rá a spanyol kormányt a nemzeti park megmentésére. Az ENSZ-szervezet akkor három évet adott a lápvidék eredeti állapotának helyreállítására.
A madridi környezetvédelmi minisztérium szerint Spanyolországot - Európa legaszályosabb országát - az a veszély fenyegeti, hogy éghajlata "afrikanizálódik" és komolyan kell számolni azzal az eshetőséggel, hogy területének akár egyharmada is elsivatagosodik.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását