2025. december 28. - Kamilla

Brüsszel nem mondott olyat, amit Demszky szerint igen

Több brüsszeli illetékes cáfolta a főpolgármester pénteki nyilatkozatát, mely szerint borítékolható a 4-es metró uniós támogatása. A projektről nemhogy döntés nincs, de a dokumentációt sem adták még be - írja a Népszabadság.
2007. április 21. szombat 10:37 - Hírextra
Demszky Gábor pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Brüsszelben egy konferencián találkozott az EU közlekedési biztosával, s megbeszélésük eredményeként a metrón kívül a 3-as és az 1-es villamos útvonalának meghosszabbítására, gyorsvasútra, valamint a szentendrei és a csepeli HÉV összekötésére is támogatást kap az ország. A városháza sajtófőnöke szerint a téma egy hivatalos megbeszélésen került terítékre, s itt az EU közlekedési főigazgatóságának egyik helyettes vezetője kötelezte el magát a támogatás mellett - írja a lap.

Az uniós közlekedési biztos szóvivője a Népszabadság kérdésére nem tudta megerősíteni a főpolgármester állítását, és hétfőig kért haladékot annak a kiderítésére, hogy pontosan mit mondott Demszkynek a főnöke. Anyagi elkötelezettséget azonban biztosan nem vállalt - mondta Michele Cercone.

Az Unió közlekedési főigazgatóságnak egyetlen helyettes vezetője van, Kazatsay Zoltán. Ő azt mondta a lapnak, hogy a tárgyaláson szóba került ugyan a metró-projekt, de semmit sem ígért az ügyben, anyagi elkötelezetttséget végképp nem.

A régiós főigazgatóságot felügyelő uniós biztos szóvivője szerint a négyes metró terve még el sem érkezett hozzájuk, hisz még a dokumentációt sem adták be. Mint mondta: az Európai Bizottság először az Új Magyarország Fejlesztési Tervről dönt - várhatóan április végén. Ezután határoznak a 15 operatív programról, köztük a közlekedésiről. Ez utóbbi tartalmazza a négyes metró tervét. Mindez várhatóan júniusban történhet meg. Csak ezek után jönnek az egyes projektek - közölte a szóvivő a lappal.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását