2025. december 28. - Kamilla

Népek tánczaival érkezik a Honvéd Együttes a MÜPÁ-ba

Csütörtökön este mutatja be a Budapest Táncegyüttes és a Honvéd Táncszínház a Monarchia (Népek tánczai) című új produkciót a Művészetek Palotájában.
2007. április 18. szerda 19:34 - Hírextra
Az előadás a Nemzeti Táncszínház felkérésére készült a Tánc Világnapjára - közölte a Független Hírügynökséggel Zsuráfszky Zoltán rendező-koreográfus. A két táncegyüttes ötven pár táncosa két részben mutatja be a soknemzetiségű Osztrák-Magyar Monarchia népeinek hagyományos táncait és folklórkincsét. A történeti utazás az 1867-es kiegyezéssel indul, mondta el Zsuráfszky Zoltán. Majd osztrák, morva, lengyel, szlovák, román, horvát táncokat láthat a közönség. Az első rész egy toborzó jelenettel zárul.

A táncest második felében képzőművészeti alkotások segítségével mesélnek a művészek a Monarchiáról. Munkácsy Mihály Siralomház című festményének története éppúgy megelevenedik a színpadon, mint Izsó Miklós szobrai, mondta el a rendező-koreográfus. A táncest Csontváry Magányos cédrusának megidézésével zárul.

A Tánc Világnapját 1983 óta ünneplik világszerte április 29-én. 1727-ben ezen a napon született a "balett Shakespeare-jének" tartott Jean Georges Noverre. A Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége idén hetedszer rendez ebből az alkalomból fesztivált. A rendezvénysorozat nyitóeseménye Zsuráfszky Zoltán koreográfiája a Monarchia (Népek tánczai) című bemutató.

Az előadás csütörtökön este hétkor kezdődik a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását