2025. december 28. - Kamilla

Saját hatosikreik élete ellen perelnek a Jehovás szülők

Hétfőn megkezdődött az első kanadai hatosikrek szüleinek kétnapos pere. A Jehova Tanúi nevű vallási szervezethez tartozó házaspár azért perelte be az államot, mert akaratuk ellenére várátömlesztéssel kezelték koraszülött gyermekeiket, ezzel megsértve a sz
2007. április 17. kedd 12:24 - Hírextra
A hatosikrek januárban jöttek világra koraszülöttként, és a szülés után nem sokkal ketten meghaltak. Egészségügyi hivatalnokok ezután bírósági végzést szereztek, hogy megmentsék a többi négy gyermek életét, és az orvosok a szülők akarata ellenére vérátömlesztést hajtottak végre rajtuk. Az életben marad négy gyerek közül hármat már hazaengedtek, egy pedig még mindig kórházban fekszik.

A szülők a Jehova Tanúi nevű szervezetnek a tagjai, és hitük szerint a Biblia tiltja a vérátömlesztést. A pár most azt szeretné elérni, hogy a bíróság mondja ki: a kormányzat megsértette alkotmányos jogaikat, és nem lett volna szabad az orvosoknak akaratuk ellenére végrehajtani a szerintük szükségtelen beavatkozást.

Korábban a kanadai legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy a gyám akarata ellenére is lehet általánosan elfogadott és szükséges orvosi beavatkozásokat végezni olyan személyeken, akik nem tudnak maguk dönteni.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását