300 ezren vonultak a főváros utcáira
Legkevesebb 300 ezren vonultak fel szombaton Ankarában az ország világi berendezkedése mellett kiálló szervezetek felhívására, tüntetve az ellen, hogy Recep Tayyip Erdogan miniszterelnököt - aki valamikor egy iszlamista szervezet élén állt - májusban álla
2007. április 14. szombat 18:24 - Hírextra
A tömegben sokan török zászlót lengettek, illetve a modern Törökország megalapítójának, Mustafa Kemal Atatürknek a képét tartották a magasba, iszlamistaellenes jelmondatokat kiabáltak "A köztársaság a miénk" jelszóval meghirdetett megmozdulás kezdete előtt.
Tükrözve a török nacionalizmus elmúlt évben mutatkozott erősödését, a tüntetésen sok felszólaló az Egyesült Államokat és az Európai Uniót is támadta, arra buzdítva a hallgatóságot, hogy "védjék meg országukat".
A rendőrség háromszázezerre becsülte a résztvevők számát, míg a szervezők szerint akár egymilliós is lehetett a tüntetés, ugyanis vidékről még mindig érkeznek Ankarába a szekularizáció, a világi állam hívei a megmozdulásra. A hatóságok jelentős biztonsági intézkedéseket vezettek be erre a napra a fővárosban, mintegy 10 ezer rendőr felügyelte a demonstrációt.
Május 16-án jár le Ahmet Necdet Sezer jelenlegi államfő hivatali ideje. Törökországban a parlament választja meg az elnököt. Mivel a kormányzó, iszlámbarát Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) nagy többsége van a törvényhozó testületben, szinte bizonyosra vehető jelöltjének győzelme a parlamenti elnökválasztáson. A párt még nem nevezte meg jelöltjét, de egyre több politikusa adta értésre, hogy Erdogan kormányfőt szeretné az elnöki székben látni.
Erdogan, az ország jelenleg legnépszerűbb politikusa - aki magát konzervatív demokratának tartja - még nem jelezte, hogy kíván-e indulni a választáson.
Forrás: MTI