2025. december 27. - János

Elsőfilmesek mutatkoznak be Genovában

Genovában, az Európai Kulturális Központban tartják április 13. és 22. között a fiatal és elsőfilmes alkotók szemléjét - mondta el Dorogi Katalin, a Római Magyar Akadémia művészeti igazgató-helyettese. Az olasz városban harmadik alkalommal tartják meg a f
2007. április 10. kedd 18:53 - Hírextra
Ezekből egy, Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című munkája vesz részt a versenyben, a másik kettő: Goda Krisztina Csak szex és más semmi, valamint Nemes Gyula Egyetleneim című alkotása a másik hét ország, és az erre az alkalomra meghívott Szlovákia versenyen kívül vetített filmjeivel a közönségdíjért verseng majd tíz napon át.

Dorogi Katalin elmondta, hogy Hajdu Szabolcs filmjét április 20-án mutatják be, és erre az alkalomra meghívták az alkotót is, aki közönség-találkozókon és beszélgetéseken vesz majd részt.

Goda Krisztina filmjét április 16-án, míg Nemes Gyula alkotását április 18-án vetítik a szemlén, amelynek egyik szervezője a Római Magyar Akadémia.

A filmes seregszemle fődíját kritikusokból álló zsűri ítéli oda, és a Premio Musa-t (Múzsa-díj) április 22-én adják át. A szemle a fiatalok által képviselt filmes irányzatok kirakata, és az a célja, hogy eredeti nyelvű, feliratozott filmekkel ablakot nyisson a városnak az európai kultúrára - tette hozzá Dorogi Katalin.

A genovai Európai Kulturális Központ tagja Olaszország, Magyarország, Németország, Franciaország, Ausztria, Spanyolország, Lengyelország és Svájc. Az egykori európai szocialista országok közül Magyarország elsőként csatlakozott 2004-ben a genovai intézményhez.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását