Válságtanácskozást tartottak Berlinben
A német külügyminiszter vezetésével egész vasárnap ülésezett Berlinben az a válságstáb, amely a hét végén Németországhoz és Ausztriához intézett terrorfenyegetések nyomán kialakult helyzetet tanulmányozta.
2007. március 11. vasárnap 23:56 - Hírextra
Szombaton még egy kevéssé ismert iraki fegyveres csoport fenyegetőzött azzal, hogy kivégez két német túszt - egy 61 éves német asszonyt és 20 esztendős fiát -, amennyiben Berlin nem vonja ki csapatait tíz napon belül Afganisztánból. Vasárnap nyilvánosságra került egy másik videoüzenet is, amelyben egy arabul beszélő férfi arra figyelmeztette Németországot és Ausztriát: vonják ki katonáikat Afganisztánból, ellenkező esetben különböző célpontok elleni támadásokkal kell számolniuk.
A vasárnapi üzenetet - mint Berlinben és Bécsben szinte egy időben közölték - a Kalifátus Hangja iszlamista csoport nevében tették fel a világhálóra. Ebben mindkét országot az Egyesült Államokkal való politikai és katonai együttműködéssel vádolták, és terrortámadásokkal fenyegették meg.
A német külügyminiszter délutáni nyilatkozatában megdöbbenésének adott hangot a két egymást követő üzenet miatt, a követelésekkel kapcsolatban azonban konkrétan nem foglalt állást. Közölte viszont, hogy a kormány minden tőle telhetőt megtesz a túszok szabadon bocsátása érdekében.
Forrás: MTI