2025. december 23. - Viktória

Benéé a gyeplő március 15-én

Bene László altábornagy, országos rendőrfőkapitány lesz a március 15-i rendezvények biztosításának országos parancsnoka, az operatív irányítást pedig Szabadfi Árpád, a főkapitány helyettese fogja végezni.
2007. március 9. péntek 13:57 - Hírextra
Az országos főkapitány mellett a megyei főkapitányok a rendőrség Teve utcai székházában kialakított műveleti központban követik nyomon az eseményeket, és avatkoznak be rendbontás esetén - hangzott el a rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján. Bene László altábornagy ismertette a március 15-i rendezvények biztosítási rendszerét.

Eszerint az országos főkapitány lesz a biztosítás országos parancsnoka. A megyékben és a fővárosban a megyei, illetve fővárosi rendőrfőkapitány lesz a biztosítás parancsnoka, akik az országos főkapitánnyal együtt a Rendőrségi Igazgatási Központban kialakított műveleti törzsben foglalnak helyet. Az egyes helyszínek parancsnokai általában a rendőrkapitányok, vagy a főkapitányok helyettesei lesznek.

Budapesten két nagy létszámú rendezvény lesz: az állami ünnepség biztosításának parancsnoka Szabó Ferenc, a Köztársasági Őrezred parancsnoka. A Fidesz rendezvényén pedig a helyszínparancsnok mellett ott lesz Tóth László, a budapesti rendőrfőkapitány közbiztonsági helyettese is, valamint a rendezvény szervezőjének megbízottja.

Bene László elmondta: a rendőrök - a Rendészeti Biztonsági Szolgálat és a vidéki csapatszolgálati századok állománya - a karjukon viselik azonosító jelvényüket, ahol külön helyet alakítottak ki erre, és megoldották a jelvények biztonságos rögzítését is. A dzseki jobb oldalára, a mellrészre fel is hímezték a jelvényszámot, a védőfelszerelésben lévő rendőrök pedig a sisakjukon is viselnek azonosító számot.

A főkapitány beszámolt arról is, hogy megváltozik a dokumentációs rend: a rendőri műveleteket külön dokumentációs egység veszi videóra. Ennek egyik célja, hogy megelőzzék az esetleges túlkapásokat, másrészt a felvételeket fel kívánják használni bizonyítékként, ha később bármilyen okból eljárás indulna a rendőri intézkedés kapcsán.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását