A választókerületek átalakítására van szükség
Ötpárti egyeztetés lesz két héten belül az egyéni és területi választókerületek átalakításáról - közölte Szili Katalin házelnök csütörtökön, miután a kérdésről tárgyalt az ötpárti egyeztetést felvető szabad demokrata képviselőkkel.
2007. március 8. csütörtök 16:48 - Hírextra
Fodor Gábor, a liberális párt elnökjelöltje elmondta, hogy a parlamentnek alkotmányos kötelessége június 30-ig átalakítani az egyéni választókörzeteket, mivel az Alkotmánybíróság szerint azok mára aránytalanná váltak: míg az egyikben nagyon kevés szavazattal lehet mandátumhoz jutni, addig máshol ennek sokszorosára van szükség a parlamentbe jutáshoz.
Az átalakításra vonatkozó szabad demokrata javaslatot, amely az eddigi 176 egyéni körzet és 152 listás mandátum megtartásával tenné igazságosabbá és az Alkotmánybíróság elvárásainak megfelelővé a rendszert, már átadták a parlament elnökének.
Közben Szili Katalin házelnök elmondta: az ötpárti egyeztetést megelőzően az SZDSZ javaslatát eljuttatja valamennyi parlamenti párt frakcióvezetőjének. Ugyanakkor szeretné, hogy a választókerületek átalakítását követően napirendre kerüljön a kisebb parlament kialakítása is - fűzte hozzá.
Az MTI kérdésére elmondta: a 2010-es választásokon már az új egyéni választó körzetek szerint zajlana a szavazás. A parlamenti pártok az SZDSZ kezdeményezésére 2005 nyarán már nekifutottak a választójogi rendszer átalakításának és a kisebb parlament létrehozásának. A 2006 februárjáig tartó egyeztetéssorozatban az akkor még négy parlamenti párt mindegyike kidolgozta elképzeléseit, de megállapodás nem született.
Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója az MTI-nek azt mondta: az SZDSZ nyitott kapukat dönget a kisebb parlament kialakításának kérésével. Mint kiemelte, éppen a kormánypártok voltak azok, akik eddig tizenhat alkalommal utasították el a Fidesz alkotmánymódosító indítványát, amely 200 főre csökkentené az országgyűlési képviselők létszámát. A Fidesz jövő hét hétfőn, tizenhetedik alkalommal is javasolni fogja, hogy az Országgyűlés vegye napirendjére a legnagyobb ellenzéki párt indítványát a kisebb parlamentről - tette hozzá.
Forrás: MTI