2025. december 23. - Viktória

Felépül a Tubesen a NATO-radar

A Tubesen megépülhet a NATO-radar, mivel a pécsiek népszavazásukon nem utasították el a lokátor felépítését - jelentette be Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
2007. március 7. szerda 14:11 - Hírextra

Peták Péter, a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM) tagja a kormányszóvivő kijelentésére elmondta: ők a pécsi polgármesteri hivatal lépését várják, s nem tervezik polgári engedetlenségi mozgalom keretében folytatni a tiltakozást. Ehhez szerinte megfelelő morális alap szükséges, illetve komoly támogatói szimpatizánsi háttér. A népszavazás által ez létrejött, de a CMM a népszavazást is elsősorban az önkormányzat figyelmének a felhívására kezdeményezték, s várják a további önkormányzati lépéseket.

Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület frakcióvezetője lapunktól értesült a kormányszóvivői bejelentésről. Véleménye szerint egy hosszadalmas jogi procedúra indulhat most, ugyanis  -nem hivatalos keretek között - a pécsi közgyűlésen belül az összes képviselő már megállapodott abban, hogy módosítani fogja a terület építési szabályzatát. Felhívta a figyelmet arra, hogy a Honvédelmi Minisztérium (HM) már jelenleg is túlterjeszkedik az általa birtokolt területen, melynek szintén tisztázni kell a jogi körülményeit.

A Honvédelmi Minisztérium részéről nem kívántak lapunknak nyilatkozni, a kormányszóvivői sajtótájékoztatón elhangzottakat tekintik mérvadónak.

Tasnádi Péter, Pécs város polgármestere sajtóközleményében így fogalmaz: "Engedjék meg, hogy egy élő „klasszikust” idézzek a Tubes népszavazás kapcsán: "Sokan voltunk, de nem elegen”. A kialakult helyzetben szerinte tudomásul kell venni az ellenzők népes táborának véleményét, s be kell látni, hogy a döntés jelen pillanatban a kormány kezében van, miután a referendum érvénytelenségével nagyon beszűkült a politikai-jogi mozgástér.

Dr. Révész Mária, a pécsi közgyűlés fideszes képviselője mindenképp kezdeményezi a pécsi közgyűlés rendkívüli összehívását, melyen céljuk elérni a területrendezési rendelet módosítását, mert mára ez maradt az utolsó esély, hogy érvényesítsék a 38 000 pécsi lakos tiltakozó véleményét.

 

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását