2025. december 23. - Viktória

78 éves korában elhunyt Hidas Frigyes

Életének 78. évében elhunyt Hidas Frigyes zeneszerző. Az Erkel-díjas művészt hosszan tartó, súlyos betegség után szerdán érte a halál - tudatta a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke az MTI-vel.
2007. március 7. szerda 20:30 - Hírextra
Hidas Frigyes zeneszerző, karmester, zeneigazgató gazdag életműve jelentősen hozzájárult a kortárs magyar hangszeres repertoár gazdagodásához. A zeneszerző temetéséről később intézkednek - írja a kultúra.hu

Hidas Frigyes tanulmányait a budapesti Zeneakadémián, Viski János növendékeként végezte. 1950-51-ben az Ifjúsági Színház karmestere volt, 1951-től 1966-ig a Nemzeti Színház zenei vezetőjeként dolgozott.

1959 és 1962 között a Szent István-bazilika Énekkarának karnagya volt, majd 1974 és 1979 között a Fővárosi Operettszínház zenei igazgatójaként tevékenykedett. Számos színpadi alkotáshoz, televízió- és rádiójátékhoz, valamint filmhez írt kísérőzenét. Nevéhez fűződik többek között A névtelen vár, A dunai hajós, a Rab Ráby, a Sellő a pecsétgyűrűn, a Katonazene, és a népszerű teleregény, a Szomszédok zenéje.

Különösen nagy sikert aratott A cédrus (1975) című balett zenéje, amelyet Csontváry Kosztka Tivadar híres festménye ihletett, és amelynek koreográfiáját Seregi László készítette. Karinthy Ferenc Bösendorfer című egyfelvonásosából ő komponált a Zenés tévészínház számára kisoperát. A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem új orgonáját tavaly májusban - más művek mellett - Hidas Frigyes Orgonaversenyének ősbemutatójával avatták fel. A zeneszerző kétszer, 1959-ben és 1980-ban kapott Erkel Ferenc-díjat, 1987-ben érdemes művész címmel tüntették ki. 1993-ban Bartók-Pásztory-díjjal ismerték el munkásságát.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását