Stabil, instabil, debil

Nemrégiben volt szerencsém olvasgatni egyik agymenését a világ folytonos változásáról, aholis oly végkövetkeztetésre ragadtatta magát, hogy ugyebár a világ folytonosan változni kényszerül, ergo megállítani, optimális, mennyei időszakot kiemelni végtelen időfolyamából lehetetlenség. Ez ugyebár sajna tök igaz, ami nagyjából az anyag sajátosságából fakad, miszerint a mocskos kis dög nem hajlandó megállni. Ha megállna, akkor megdöglene, azaz megszűnne. Nem csak a létezése szűnne meg, hanem egyáltalán megszűnne! Ugyanis ami látszólag meghótt, az még nagyon is mozog, csak más mozgatja, lásd kukacok, gombák, vagy egyáltalán az alkotóelemei, mint kvarkok és egyéb, még azoknál is kisebb, de még nem ismert izék.

Szal az anyag egy felháborítóan eccerű valami, ami aztán dühítően bonyolult lesz. Merthogy micsoda disznóság, hogy mindössze két alkotóelemből, egy büdös protonból és egy ugribugri elektronból állunk – a neutron ugyanis, bár neve szerint valami egészen más, de mégis protonból és elektronból áll -, azaz egy negatív és egy pozitív töltésű valamiből. Minden egyéb molekuláris szerkezet, amik aztán hjujj, de nagyon keszekuszák és érthetetlenül bonyolultak ebből a két alkotóelemből állnak. Azaz mi mindannyian és a minket körülvevő mindenségek ebből a két dologból állnak.

Tréfás következtetés, hogy ilyenformán én ugyanaz vagyok, mint a Tóta W., amit kínkeservesen, de elfogadnék, bár erősen fájna, viszont az a hasonlat, hogy ilyen alapon megegyezek a Bayer Zsolttal, aki előttem ült a gimiben, de mára tényleg rendesen megkergült, már nehezen venné be a gyomrom. A bélférgekről és a szent szartúró szkarabeuszokról nem is beszélve, merthogy egyik sem lennék szívesen, ahogy magányosan az űrben kóricáló meteor sem. Pedig még a csillagászok is aztat mondták, hogy mindenki csillagból van, csak másként rakták össze a két alkotóelemet. Tisztára mint a számítógépben, ahol van két adat, az igen és a nem és ezek variációiból tárolókapacitás függvényében létrehozható akár egy világegyetem is, pont olyan, mint amilyenben élünk, csak az virtuális. Nem mintha ez nem lenne szintén virtuális, de ebbe most ne menjünk bele.

Tehát ez a bides anyag – még ha ezeket az összetevőket(proton-elektron) aztán vélhetően majd szintén tovább lehet bontani, de ebbe most szintén ne menjünk bele, mert még nem is tudunk a jelenlegi ismereteink csekély volta miatt – tök megegyezik a vallásfilozófiák dualizmusával,lásd jing és jang, jó és rossz, meg minden ilyen marhaságok. És ezek a megátalkodott mesevilágértők még aztat is mondják, hogy ha ez a két érték összeáll, egyesül és megáll, akkor az a nirvána, a mennyország, Valhalla, meg minden ilyesmi. Szal aki megdöglik, annak már jó, mert nem kell itten szenvednie ebben a kiterjeszkedő és folyton változó anyagi izében, mert ott minden van, eccerre, egy helyen, tértől, időtől és mindenféle dimenzióktól mentesen.

Namármost az anyagismereteink szerint ebben lehet valami, mert ha télleg ez a két összetevő eredménye ez a keszekusza világmindenség, benne a Tóta W.-vel, Sebeőkkel, velem és a szartúró bogarakkal, akkor szüret, merthogy egyikünk sem rendelkezik több ismerettel, mert mindegyikünkben pont ugyanannyi információ van, mint a másikban: egy pozitív töltésű proton és egy negatív töltésű elektron. Semmi több.

Ilyenformán a szartúró bogár pont ugyanannyira omnipotens lény, mint a Tóta W. vagy én, bár ezt magamról nehezen feltételezném(de ez csak az én kishitűségem és miért ne legyek kétkedő, ha ez is egy opció?). Ugyanis variálhatom a végtelenségig a két összetevőt, attól még több információ nem jön létre, mert továbbra is egy negatív és egy pozitív összetevő minden ismeretünk.

Ha így vesszük már érthető, mi a toszért mondta Platón, hogy az ember nem tanul, hanem emlékezik. Ugyanis a két összetevőben benne van a világmindenség minden információja, csak jól kell összerakni.

Illetve nem is kell jól összerakni, mert ki tudja, hogy milyen a jó? Ugyanis ilyenformán ha ez a két összetevő alkot mindent, akkor nincs csak jó és csak rossz, mert az egyik nem létezhetne a másik nélkül. Megszűnne a létezés, ha nem lenne negatív töltésű elektron. Márpedig ha ez az alaptörvény, akkor Jézus nem is volt olyan igavonó barom, amikor aszondta, hogy „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat”, meghogy nyújtsd oda a másik orczádat is, meghogy szeresd és szánd az ellened vétkezőt, meg ilyenek. Mert ha az ellenséged nem lenne, te sem lennél, vazze!

Hja, ez a bides anyag sok gondot okoz az embernek, mert ha megérti, hogy miként működik, akkor azok a törvényszerűségek belefolynak a saját magánéletébe, amibe nem szeretné, hogy beleugasson bárki is.

Persze a fentiek aljas primitivizálásai az anyagismeretnek és szégyenteljes, hogy ilyen leegyszerűsítésekbe fogtam, de én már csak ilyen eccerű lény vagyok. És az egyszerűségemnek hála elbírom képzelni, hogy van ennél a szaros változatnál jobb (nem)lét. De hogy mindez nem ebben a dimenzióban jön létre, az tuti, így a Tóta W.-nek igaza van, és a Sebeők télleg egy naiv idealista. Más kérdés, hogy a Sebeők típusúak idealizmusa nélkül soha a büdös életben nem lehetne megérteni a tökéletesedés felé való törekvés mennyei voltát, amiről a Tóta W.-nek fogalma sincs. Vagy ha van is, hát nem nagyon foglalkozik vele, legfeljebb annyit, hogy rettentő gyorsan elhessegeti ezt a rémisztő gondolatot.

Hja, ez a bides anyagi törvényszerűség…