Nem foglalkozunk amerikai rakétákkal
Magyarország semmifajta amerikai megkeresést nem kapott az Egyesült Államok tervezett kelet-európai rakétatelepítési terveivel kapcsolatban, s nem is készül kezdeményezni semmifajta ilyen lépést - jelentette ki az MTI-nek pénteken Szekeres Imre honvédelmi
2007. március 2. péntek 20:48 - Hírextra
A miniszter az Európai Unió tagállamai védelmi minisztereinek kétnapos, Wiesbadenben tartott találkozójával kapcsolatban az MTI kérdésére ugyanakkor közölte: az Egyesült Államok csehországi, illetve lengyelországi rakétatelepítési terve a német uniós elnökség által rendezett tanácskozáson nem került szóba.
A védelmi tárca vezetője hozzátette: tudomásul vesszük, hogy két szuverén NATO-tagállam, Csehország és Lengyelország tervezi az ebben való részvételt. Az MTI értesülése szerint ugyanakkor a rakétatelepítés "folyosói beszélgetéseken" szinte állandó téma volt, s újságírók előtt mind a házigazda Franz Josef Jung német védelmi miniszter, mind pedig Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője úgy foglalt állást, hogy ezt a kérdést a NATO-orosz tanács keretében kell megvitatni.
A telepítésre amúgy erős fenntartásokkal tekintő német kormány védelmi minisztere hangoztatta, hogy a vitába - mint fogalmazott Oroszországot is be kell vonni, s meg kell győzni, hogy a tervezett telepítés nem irányul az ország ellen.
Szekeres Imre nyilatkozatában megerősítette: Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkárnak előző nap felajánlotta, hogy a pápai repülőteret használják a szövetség szállító repülő flottájának bázisaként. A miniszter elmondta: kérte a főtitkár támogatását ahhoz, hogy a NATO által kialakított pápai repülőteret alakítsák át a C 17-es szállító repülőgépekből létrehozandó, stratégiai légi szállítási flotta bázis repülőterévé. A szervezet vezetője közölte, hogy egy éven belül megszületik az erre vonatkozó döntés.
A miniszter szerint egyébként az eddigi szakértői tárgyalások arra utaltak, hogy Pápa az esélyes pályázók között van. A magyar miniszter rendkívül tartalmasnak nevezte a wiesbadeni tanácskozást, kiemelve: egyetértés volt abban a tekintetben, hogy az EU rendelkezzen egy olyan műveleti központtal, amely az esetleges válságkezeléssel kapcsolatban képes a gyors döntés előkészítésére. Mindez lehetővé tenné, hogy az unió a különböző nemzetközi kérésekre - így az ENSZ kérésére - gyorsan tudjon reagálni.
Forrás: MTI