2025. december 23. - Viktória

Öt gyermekének vágta el a torkát az anya

Kórházi ágyán kihallgatták, majd gyilkosság vádjával őrizetbe vették a belga nyomozók azt a nőt, aki öt gyermekét megölte, majd öngyilkosságot kísérelt meg szerdán egy Brüsszel közeli kisvárosban, Nivelles-ben.
2007. március 1. csütörtök 20:03 - Hírextra
A vádemelés tényét és az őrizetbe vételt csütörtök esti sajtóértekezletén jelentette be a nivelles-i ügyészség vezetője. Ez volt az első sajtóértekezlet az ügyben, több mint egy nappal a tragikus események után, ami azt mutatja, hogy egyelőre nem csak a belga közvélemény, de a hivatalos szervek is értetlenül állnak a tragédia előtt. Az időközben kiszivárgott hírek szerint a tettes, a negyvenes éveiben járó nő, Genevieve Lhernitte késsel végzett a gyerekeivel, majd saját magát is meg akarta ölni.

Ez nem sikerült neki, s ezután ő hívta ki a mentőket, akik viszont már nem tudtak segíteni a 3 és 14 év közötti kis áldozatokon. A gyerekek (négy lány és egy fiú: mindegyiküknek arab neve van) a sajtótájékoztató szerint éppen tévét néztek, amikor szerda délután anyjuk rászánta magát a végzetes tettre. Egyenként kihívta őket egy szomszédos szobába (kezdve a legkisebbel, s végére hagyva a legidősebbet), s ott egy késsel elvágta a torkukat. A nyomozás eddigi állása szerint csak a legidősebb, az 1992-ben született Yasmine próbált ellenállni, de sikertelenül.

A kiérkezett mentősöket, rendőröket olyan borzalmas látványt fogadta a házban, hogy ők is pszichológusok segítségére szorultak. Az apa (egy gyógyszercég alkalmazottja) a gyilkosság időpontjában éppen üzleti úton volt: csak a brüsszeli repülőtérre érkezve tudták őt értesíteni. Az esti tv-híradó beszámolója szerint sokkos állapotban van, s hallani sem akar arról, hogy meglátogassa feleségét, akit a helyi kórházban ápolnak.

Genevieve Lhernitte ugyanazzal a késsel akart öngyilkos lenni, amellyel gyerekeivel végzett, de csak sebeket ejtett magán. Tettére egyelőre nincs magyarázat, bár az köztudott, hogy az utóbbi időben depresszióval kezelték.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását