2025. december 23. - Viktória

Lampard szerint nem jogos Adebayor pirosa

Frank Lampard, a Chelsea középpályása védelmébe vette a vasárnapi botrányos Liga-kupa döntőn kiállított Adebayort. A togói csatár ugyanis azért kapott piros lapot, mert a partjelző szerint megütötte Lampardot.
2007. március 1. csütörtök 20:10 - Hírextra
Lampard ügynöke, Steve Kutner a BBC Sportnak azt mondta csütörtökön, hogy beszélt a középpályással, aki közölte, hogy senki sem ütötte meg.

Arsene Wenger, az Arsenal vezetőedzője egyenesen hazugnak nevezte a partjelzőt, ugyanis egyértelmű, hogy nem történt ütés. Az indulatos nyilatkozat után a szövetség megkérte Wengert, fejtse ki álláspontját egy meghallgatáson: "A részrehajlóság olyan súlyos vád, ami alapjaiban rengetheti meg egy sportág integritását. Elutasítunk mindenféle feltételezést, hogy becstelen lenne a büntetőrendszerünk" - áll az FA közelményben.

Adebayor kedden fellebbezett a három meccses eltiltás ellen, de a szövetség elutasította. Wenger véleményére pedig az FA közleményt adott ki, amely szerint a játékvezetői jegyzőkönyvben a partjelző nem tesz említést arról, hogy Adebayor ütött-e, csak annyi olvasható, hogy a támadó erőszakosan viselkedett, és meg akarta ütni Lampardot. A szövetség a togói játékost megvádolta még azzal is, hogy agresszíven lépett fel a bíróval szemben és nem volt hajlandó elhagyni a pályát. A csatár tagadta a vádakat, és személyes meghallgatást kért, amelyet március 6-án tartanak meg.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását