Nem lesz belső vizsgálat a móri ügyben
Az országos rendőrfőkapitány nem tart szükségesnek belső vizsgálatot a móri ügy nyomozása miatt; ezt az álláspontját Bene László tudatta is az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkárával hétfőn - mondta el az Országos Rendőr-főkapitányság szóvi
2007. február 26. hétfő 14:13 - Hírextra
Garamvölgyi László emlékeztetett rá: Bene László hétfőn az IRM-ben - a szokásos hétfői értekezleten - folytatott megbeszélést a tárca államtitkárával, Kondorosi Ferenccel. A megbeszélésen az országos rendőrfőkapitány közölte: nem látja indokát a vizsgálat elrendelésének, tehát nem rendel el vizsgálatot a Nemzeti Nyomozó Iroda ellen - mondta a szóvivő.
Bene László azzal indokolta álláspontját, hogy automatikusan megtörténik minden nagy horderejű ügynek a szakmai vizsgálata, a tapasztalatok kiértékelése, ráadásul itt még a szakmai tapasztalatokról nem is lehet beszélni, mert még folyik a móri nyomozás.
Kondorosi Ferenc pénteken tudatta, hogy hétfőn ad tájékoztatást az IRM-ben az országos rendőrfőkapitány a móri bűncselekménnyel kapcsolatos rendőri munka tapasztalatairól. "Én arról szeretnék tájékoztatást kapni az országos főkapitánytól, hogy miként kívánja áttekinteni a rendőri munka tapasztalatait a móri bűneset apropóján, lát-e olyan tapasztalatot amit értékelni, elemezni kell" - fogalmazott akkor a szaktárca államtitkára. Hozzátette: meghallgatja a tájékoztatást és "ennek alapján dönt arról, milyen lépések szükségesek".
Az MTI kérdésére, hogy ő szükségesnek tartana-e egy rendőrségi belső vizsgálatot, azt mondta: elképzelhetőnek tartja, de az országos rendőrfőkapitány tájékoztatójának ismeretében tudja kialakítani álláspontját.
Forrás: MTI