2025. december 23. - Viktória

16 százalékkal nő a vadászterületek száma

A vadászterületek száma 16 százalékkal nő március elsejével, amikor a földtulajdonosok újabb 10 évre döntenek vadászati jogaikról - tájékoztatta Pintér István, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium főosztályvezető-helyettese az MTI-t.
2007. február 26. hétfő 06:43 - Hírextra
Kifejtette, hogy jelenleg 1.189 vadászterületet tartanak nyilván az országban, összesen 8,5 millió hektáron. A területek újraosztását a vadgazdálkodási törvény 10 évenként engedi meg, az első periódus 2007 február végén jár le. Az elmúlt hónapokban összeülő tulajdonosi közösségek körvonalazódó döntései nyomán a nagyobb vadászterületek nem osztódnak, ám kisebbekből több lesz a következő évtizedben - közölte.

Hozzátette, hogy a minimális vadászterület-nagyság 3 ezer hektár marad. Elmondta, hogy márciustól összesen 1.370 területen lehet majd vadászni.

Amíg a vadászterületek száma Pest megyében és Baranya megyében alig változott, addig Hajdú-Bihar megyében jelentős az elaprózódás, hiszen 40 százalékkal nőtt a területek száma. A főosztályvezető-helyettes információi szerint az idén a vadászat nem drágul a változások nyomán az inflációt meghaladó mértékben.

Emlékeztetett arra, hogy az európai uniós csatlakozás óta az árak szinten maradtak, előtte viszont az áfa-elszámolással összefüggésben 10 százalékos emelkedés következett be.

Pintér István bízik abban, hogy a területek aprózódása a továbbiakban sem jár a vadgazdálkodás színvonalának romlásával a kiszámíthatóságot biztosító jogszabályi viszonyoknak köszönhetően. Utalt arra, hogy a vadászat állami monopóliumának megszűnését követően sokan a vadállomány csökkenésétől és minőségi romlásától tartottak.

A főosztályvezető-helyettes rámutatott: a tapasztalatok szerint ezzel szemben javult az ágazat helyzete az utóbbi 10 évben. Beszámolt arról, hogy a február végén záruló 2006/2007-es vadászszezont a vadgazdálkodási szektor várhatóan 15 milliárd forint árbevétellel és 0,8-1 milliárd forint nyereséggel zárja. Egy évvel korábban az ágazat 14,2 milliárd forint forgalmat bonyolított, az eredmény 450 millió forint volt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását