Hiller: a legfontosabb célt elértük
Hiller István leköszönő pártelnök szerint az legutolsó tisztújító kongresszus óta eltelt két és fél évben a legfontosabb cél a tavaly tavaszi parlamenti választás megnyerése volt. A célt elértük, dupláztunk, sőt a korábbinál erősebb pozíciót értünk el - h
2007. február 24. szombat 11:29 - Hírextra
Hiller István az elmúlt időszakra visszatekintve azt mondta: a párt öthavonta megmérettetett. Hangsúlyozta: szükség van az MSZP belső életének a megfrissítésére, ki kell nyitni a civil Magyarország felé, és újra kell rendezni a párt értelmiségi kapcsolataikat is.
Mandur László elnökségi tag bevezetőjével és a Himnusz hangjaival szombaton délelőtt megkezdődött a Magyar Szocialista Párt tisztújító kongresszusa Budapesten. A tanácskozás a Haza és haladás címet viseli. A politikus külön üdvözölte az MSZP korábbi elnökeit: Nyers Rezsőt, Horn Gyulát, Kovács Lászlót (ő nincs jelen a kongresszuson), illetve Hiller Istvánt.
Mandur László a napirendi pontok ismertetése során elmondta, szombaton 13.30-ig tart a tanácskozás nyílt ülése a politikai vitával, ezt követően kezdődnek a bizottságok beszámolói, majd a tisztségviselők megválasztása.
A politikai vita vasárnap folytatódik, a tanácskozás végén pedig határozatot fogadnak el a küldöttek.
Forrás: MTI
"Tüzérállás"
"Tüzér állás"
rablóféreg bölcsők...