A Magyar Nemzet csütörtöki száma idéz a Heti Válasz cikkéből, amely szerint Kóka Jánoshoz köthetők olyan ciprusi off-shore cégek mögött meghúzódó válallkozók, akik pár hónap alatt 3 milliárd forintot profitálhattak egy informatikai cég továbbadásán. A Heti Válasz azt írta, hogy az üzlet az SZDSZ-es politkus sógora, családi ügyvédje, egyik vitorlázótársa, valamint a gazdasági tárca érdekkörébe tartozó óriáscégek közreműködésével köttetett.
A Heti Válaszban és a Magyar Nemzetben megjelent vádakból annyi igaz, hogy vannak barátai, szokott vitorlázni és valóban van ügyvéd ismerőse - mondta Kóka János a köztévé csütörtök reggeli műsorában.
A gazdasági miniszter hozzátette: megteszi a megfelelő jogi lépéseket a lappal szemben. A liberális politikus szerint a támadásokkal az a cél, hogy ő védekezésbe kezdjen, és számított arra, hogy az elkövetkező hat hétben rágalomhadjáratot indítanak ellene. Kóka János úgy véli, hogy a Fidesznek nem érdeke, hogy legyen egy erős liberális párt, és beszállt az elnökválasztási küzdelembe. A gazdasági miniszter közölte: nem fog a lapokban megjelent rágalmakkal foglalkozni, hanem az SZDSZ elnöki székéért folytatott kampányát csinálja végig az elkövetkező hat hétben.
Orbán Viktor folyamatosan életben tartja a feszültséget - mondta Kóka János utalva a március 15-i rendezvényekkel kapcsolatban. Az SZDSZ elnökjelöltje szerint az ellenzéki párt vezetője úgy irányítja a dolgokat, hogy visszakerülhessen a hatalomba.


