2025. december 22. - Zéno

Kaiser és Hajdú nem volt ott Móron

A Magyar Televízió Kékfény című műsorában hétfőn este azt közölte, hogy nem két, hanem három elkövetője volt a móri gyilkosságoknak. Információik szerint N. László vallomásában azt mondta, rajta kívül még két elkövető volt jelen Móron, de egyik sem Kaiser
2007. február 20. kedd 08:01 - Hírextra

Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda alezredese azt mondta a műsorban, hogy mindkét (most előzetes letartóztatásba helyezett) gyanúsított vallomást tett, részben önmagukat terhelő vallomást, és ezek ellenőrzése még folyamatban van. "Korai lenne még ezt kijelenteni, de az tény, hogy ezek a vallomások, ez a fordulat egyre inkább azt mutatja, hogy Kaiser Ede és Hajdú László nem volt ott Móron" - mondta az alezredes.

Az alezredes elmondta, hogy mind a vallomások alapján megállapítható részleteket, mind pedig a még függőben lévő szakértői vizsgálatok eredményeit a hét közepén tárják a nyilvánosság elé, és reményeik szerint erre szerdán-csütörtökön kerülhet sor. Arra a kérdésre, hogy kijelenthető-e már biztosan, sem Kaiser, sem Hajdu nem érintett a móri ügyben, az alezredes azt mondta: a vizsgálatoknak és a vallomások ellenőrzésének kell megtörténnie ahhoz, hogy határozott álláspontot tudjanak kialakítani.

Dezső Antal szerint kétségtelen tény, nem kérdés, hogy Kaiser Ede ártatlan a móri vádpontban. A vádlott ügyvédje a Nap-keltében elmondtaa nyomozóhatóság "már csak a bejelentés élét kívánja elvenni" azzal, hogy azt mondja, még további vizsgálatok szükségesek. Kifejezték álláspontjukat azzal, hogy gyanúsítottként hallgattak meg egy-két olyan személyt, akik semmilyen módon nem hozhatók összefüggésbe Kaiser Edével. Azt a tényt fejezték ki, hogy ők az elkövetők, nem pedig Kaiser Ede - tette hozzá.

Mint mondta, ez "kihallható a nyomozóhatóság nyilatkozataiból" is. Hangsúlyozta: soha nem is állították, hogy Kaiser Ede ártatlan, de a móri vádpont nélkül jóval enyhébb büntetésre számíthat. Ennek mértékével kapcsolatban hozzátette: ezt nem lehet megmondani, újra meg kell ítélni az összes többi bűncselekményt. Mint mondta, a vádirat is úgy volt összeállítva, hogy "igyekeztek bemutatni egy képzelt utat", hogy milyen úton jutott el a móri bűncselekményig az elkövető. "Az, hogy arra hivatkozik a nyomozó hatóság, hogy nem ártatlan - ez rendben van, soha senki nem állította - de hát azért gondoljunk csak bele, hogy mi történt. Szóval azért az nem menthet fel senkit semmilyen felelősség alól" - fogalmazott. Dezső Antal megismételte: benyújtja a perújítási indítványt Kaiser Ede esetében.

Hajdú László vonatkozásában Kamarás Géza ügyvéd arról beszélt, hogy a Fővárosi Bíróságon jelenleg is folyamatban lévő ügyben nem tűztek ki tárgyalási határnapot, jelenleg egy hangtechnikusi szakértői véleményre vár a bíróság. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a zárkalehallgatási hanganyagból próbálják azonosítani, hogy egy Széchényi utca 5-ös számot említő mondatot Hajdú avagy zárkatársa mondott-e. Hozzátette: a védelem szerint indifferens, ki mondta ezt.

Kiss Attila, Hajdú László másik ügyvédje arról beszélt, hogy ha bebizonyosodik az, hogy nem Kaiser és Hajdú követték el a móri bankrablást, akkor az ügyészségnek Hajdú folyamatban levő elsőfokú bírósági ügyében két lehetősége van. Az egyik, hogy ejti ezt a móri vádat, a másik pedig hogy a tárgyalás végén a perbeszédben indítványozza a vádlott felmentését e vádpont alól.

A Fővárosi Bíróság hétfőn idézést küldött ki Gy. Anitának és szüleinek, akik a vád szerint a móri perben alibit biztosítottak Kaiser Edének - mondta Parti Ágnes, a vádlottak ügyvédje. A hamis tanúzás miatt ellenük indult büntetőperben a védő szerint Kaiser és Hajdú móri vádpontbeli ártatlanságának bebizonyosodása esetén szintén az lehetséges, mint Hajdú vonatkozásában. Vagyis az ügyészség vagy ejti a vádat, vagy a tárgyalás végén indítványozza felmentésüket. Gy. Anita és szülei a móri perben azt állították, hogy Kaiser Csepelen, illetve Budapesten volt 2002. május 9-én, a móri bankrablás időpontjában. Gy. Anita, Kaiser barátnője azt vallotta korábban a bíróságon, hogy végig Kaiser Edével volt a bűncselekmény elkövetésének időpontjában.

A Nemzeti Nyomozó Iroda, egyelőre nem kommentálja azokat az információkat, melyek szerint a Móri bankrablás helyszínén, a pénzintézet bejárati ajtaján talált tenyérlenyomat megegyezne a veszprémi postásgyilkossággal is meggyanúsított és előzetes letartóztatásban lévő tatabányai férfi tenyérlenyomatával. Horváczy Emese, az NNI szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a móri és veszprémi gyilkosság újabb fejleményeiről a hét második felében sajtótájékoztatót tartanak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását