Abszurd, hogy erősödnek Oszamáék?
Pakisztán kedden "abszurdnak" nevezet azokat az amerikai vádakat, hogy az Al-Kaida terrorszervezet kiképző táborokat létesített az ország afgán határhoz közeli területein. Iszlámábád arra szólította fel az Egyesül Államokat, hogy adják át az összegyűjtött
2007. február 20. kedd 12:52 - Hírextra
Pakisztán külügyi szóvivője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva "abszurdnak" nevezte, és elutasította azokat az amerikai vádakat, ami szerint az Al-Kaida több, tíz-húsz harcos kiképzésére szolgáló kisebb tábort létesített az ország hegyvidéki területein. Hétfőn a New York Times névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselőkre hivatkozva állította, hogy az Al-Kaida új erőre kapott Pakisztán terrorista menedéknek számító északi területein.
A hadsereg szóvivője arra szólította fel Washingtont, hogy adja át a táborokról összegyűjtött információkat vádjaik alátámasztására. Saukat Szultan azt mondta: "elegük van abból", hogy Pakisztánt azzal vádolják, hogy nem tesz meg mindent a terrorszervezetek felszámolásáért.
A New York Times cikkében megjegyezte: sok szakértő kétkedik abban, hogy Pakisztán teljesen elkötelezett a tálibok elleni harcban, és arra hívták fel a figyelmet, hogy a pakisztáni hadseregben sokan támogatják a fegyveres szervezetet. A pakisztáni külügyi szóvivő ugyanakkor közölte, hogy nyolcvanezer katonájuk állomásozik az afgán határon, és nem kellene kétségbe vonni az ország elkötelezettségét a terror elleni harcban.
Forrás: Független Hírügynökség