Perújítási eljárás indulhat a móri gyilkosság ügyében
Amennyiben bebizonyosodik, hogy a hét végén őrizetbe vett gyanúsított, illetve gyanúsítottak részt vettek a nyolc áldozatot követelő móri vérengzésben, az ügyészségnek perújítási eljárást kell kezdeményeznie Kaiser Ede, illetve Hajdú László ügyében.
2007. február 19. hétfő 07:28 - Hírextra
Kiss Attila, Hajdú László egyik védőügyvédje hangsúlyozta: ha a hét végén letartóztatott gyanúsítottról bebizonyosodik, hogy részt vett a móri mészárlásban, az ügyészségnek perújítási eljárást kell kezdeményeznie Kaiser Edével és Hajdú Lászlóval szemben. Ezt azzal indokolta, hogy ebben az esetben olyan új adatok merülnek fel, amelyeket a korábbi eljárásban a nyomozók és a bíróság nem vizsgáltak.
Hozzátette: amennyiben bebizonyosodik, hogy Kaiser Ede és Hajdú László nem jártak a bankrablás idején Móron, fel kell őket menteni a vádak alól, de ellenkező esetben is új eljárást kellene kezdeményezi, tekintettel az új gyanúsított beismerő vallomásából származó körülményekre.
Bár Kiss Attila korainak tartotta, hogy az esetleges kártérítésről nyilatkozzon, elmondta: Hajdú Lászlót és Kaiser Edét lényegesen nagyobb hátrány érte, mintha csak az általuk beismert bűncselekmények miatt ítélték volna el őket.
Hasonlóan nyilatkozott Dezső Antal, a már jogerősen elítélt Kaiser Ede védőügyvédje is. Elmondta, hogy az ügyben az ügyészségnek kell megindítania a perújítási eljárást. Az ügyészségnek nem lehet két álláspontja, nem hallgattathatja ki gyanúsítottként a hétvégén elfogott férfit úgy, hogy Kaiser Ede ügyében nem kezdeményez új eljárást - hangsúlyozta.
Hozzátette: abban az esetben, ha az ügyészség nem indítaná meg az eljárást, akkor azt ő maga is kezdeményezheti. Ugyancsak korainak tartotta a kártérítés kérdését, de hangsúlyozta: jelentős többletterhet jelent annak az elviselése, ha valaki ártatlanul több évet tölt börtönben abban a tudatban, hogy soha nem szabadul.
A rendőrség még szombaton fogott el egy férfit, akit sajtóértesülések szerint a veszprémi postás-gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak, és aki ugyancsak értesülések szerint beismerte, hogy részt vett a nyolc áldozatot követelő móri mészárlásban is. A gyanúsított kihallgatása vasárnap folyt.
A Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője, aki korábban nem erősítette meg, de nem is cáfolta a letartóztatás tényét, továbbra sem nyilatkozott az ügyről, ám valószínűsítette, hogy a rendőrség hétfőn ad tájékoztatást. Ugyancsak sajtóértesülések szerint a rendőrség vasárnap elfogott egy másik férfit is, a gyanúsított beismerő vallomása nyomán.
Az NNI szóvivője erről sem nyilatkozott. A napokban a Népszabadság úgy értesült: a gyanúsított tatabányai lakásán megtalálták a veszprémi gyilkosságnál használt fegyvert, és több más bizonyítékot is, amelyek alátámaszthatják a gyanúsított Mórral kapcsolatos vallomását.
Forrás: MTI