2025. december 4. - Borbála, Barbara

A déutáni alvás közben halt meg az egyéves gyermek

Tragédia az olaszországi Pármában: egy egyéves gyermek halt meg a bölcsődében, miközben a délutáni alvását töltötte. Az elsődleges hírek szerint szívrohamot kapott.
2025. december 4. csütörtök 06:48 - HírExtra

Szörnyű tragédiáról adott hírt az olasz Corriere Di Bologna. Egy körülbelül egyéves gyermek életét vesztette egy pármai bölcsődében, a délutáni alvás során. Az újraélesztési kísérletek után kórházba szállították, ahol azonban halottnak nyilvánították. 

A baleset pontos körülményeinek megállapítására vizsgálatot indítottak, ugyanakkor az elsődleges hírek szerint szívroham vezethetett a halálához. 

Az intézmény Párma San Leonardo negyedében található és négy részlegében mintegy hetven gyermeknek adnak napközben otthont. „Hatalmas csapás a közösségünk számára. Szívből együtt érzünk a családdal” – mondta Caterina Bonetti, Párma önkormányzatának oktatási szolgáltatásokért felelős tanácsosa, aki személyesen is meglátogatta az intézményt. 

Párma polgármestere is megrendülten nyilatkozott. „Egy hirtelen véget ért fiatal élet szavakkal leírhatatlan. Osztozunk a család mély gyászában, szolidárisak vagyunk az óvoda dolgozóival ebben a szörnyű időszakban",

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását