A COP továbbra is kulcsfontosságú fórum, de érdemes szembenézni azokkal a feszültségekkel, amelyek lassítják az éghajlatvédelmi ambíciók megvalósulását. Papp Zsanett Gréta klíma- és energiapolitikai szakértő (European Geosciences Union) elemzi a helyzetet.
Belémben javában tartanak a COP30 tárgyalásai, közben pedig zajlik a következő klímacsúcs helyszínéről szóló egyeztetés. A rendezés joga nem pusztán szervezési kérdés, hanem geopolitikai térnyerés: azt üzeni, melyik ország képes a klímapolitikai figyelem középpontjába kerülni, és mennyire tudja mozgósítani diplomáciai hálózatait. A COP31 helyszínének kijelölése azonban hónapok óta elakadt, ami jól mutatja, hogy a klímapolitika terepe ma legalább annyira a diplomáciai erőfitogtatásról szól, mint az éghajlatvédelemről.
A házigazdaság egyszerre jelent nemzetközi láthatóságot, presztízst és gazdasági előnyt. A több tízezer résztvevőt vonzó COP olyan erőforrásokat és figyelmet hoz, amelyek révén a rendező ország egyszerre formálhatja imázsát, építheti politikai kapcsolatait és lobbierőt szerezhet az energiaátmenetben. Ezért válik a COP egyfajta globális „reklámfelületté”, amelyet sok állam stratégiai beruházásként kezel. A klímacélok és a házigazdaság között azonban egyre nagyobb a szakadék: minél erősebb a presztízsérték, annál nehezebb az éghajlatvédelmi tartalmat fókuszban tartani.
A COP31-ért Ausztrália és Törökország verseng. Ausztrália a csendes-óceáni szigetállamokkal közösen pályázik, azt hangsúlyozva, hogy a klímacsúcsot ott kell megtartani, ahol a hatások már ma is életveszélyesek. Mindeközben gazdasági szerkezete erősen függ a szén- és LNG-exporttól, így a házigazdaság egyben diplomáciai pozícióépítés is. Törökország ezzel szemben logisztikai és geopolitikai érveket sorakoztat fel, központi fekvésére és növekvő regionális szerepére hivatkozva. Mindkét ország „all in”-t mondott, a patthelyzet pedig az ENSZ-klímadiplomácia hitelességét is veszélyezteti.
A politikai játszmát tovább erősíti, hogy a COP-okon minden korábbinál több fosszilis lobbista jelenik meg. Egy, a Guardian által ismertetett kutatás szerint az elmúlt években több mint 5 300 lobbista vett részt a klímatárgyalásokon, 180 olaj-, gáz- és szénvállalat képviseletében. 2024-ben több fosszilis lobbista volt jelen a bakui COP-on, mint a tíz legsebezhetőbb ország delegáltjai együttvéve. Ez a befolyás nem csupán jelenlét: érdemben alakítja a tárgyalási környezetet, tompítva a kibocsátáscsökkentési vállalásokat és gyengítve a klímafinanszírozási előrelépéseket.
A házigazdai pozíció körüli diplomáciai harc, valamint a fosszilis lobbi jelenléte együtt oda vezet, hogy gyakran a valódi éghajlatvédelmi tartalom háttérbe szorul. A figyelem a presztízsre, a geopolitikai alkukra és a gazdasági érdekekre terelődik, miközben a globális kibocsátás tovább nő. Ez hosszú távon aláássa a klímacsúcsok tekintélyét, és azt sugallja, hogy a COP inkább a hatalmi logika, mint a tudomány vezérelte döntéshozatal terepe.
Papp Zsanett Gréta Másfélfokon megjelent cikke szerint a COP-ról alkotott képen sokat javítana, ha a folyamat átláthatóbbá válna: korlátozni kellene a fosszilis lobbisták hozzáférését, kötelezővé tenni a finanszírozás teljes nyilvánosságát, és biztosítani, hogy a házigazda kijelölésénél a szakmai szempontok kerüljenek előtérbe. A klímapolitika valódi motorja az alulról jövő részvétel: azoké, akik nap mint nap megtapasztalják az éghajlatváltozás hatásait, és akik tudják, hogy az 1,5 °C-os cél nem szlogen, hanem a túlélés feltétele.
