2024. március 29. - Auguszta
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Nemsokára elkészül Az ember tragédiája rajzfilm változata

Amint megérkezik az utolsó megpályázott mintegy 20 millió forint, egy hónapon belül befejezi Az ember tragédiája rajzfilmváltozatát Jankovics Marcell.
2011. április 14. csütörtök 11:51 - HírExtra
A műből részletek már a közelgő Magyar Filmszemlén láthatóak lesznek. A filmrendező az MTI-nek Szegeden elmondta: reményei szerint napokon belül kedvező válasz érkezhet a hiányzó pénz ügyében. Hozzátette: a képi anyag már teljesen elkészült, a pénz megérkeztével pedig megkezdődhet az alkotás hanganyagának újrakeverése és felvétele, valamint az utómunkálat. Jankovics Marcell egy szerda esti szegedi előadáson elmondta: két hete vágták össze egésszé Madách Imre művének tizenöt színjét.

A magyar mellett feliratos angol változat is készül, emellett vannak tervek az angol nyelvű verzióra is, amelyet Jeremy Irons mondana alá. Ez érdekes kihívás lehet, hiszen alapvetően három hangra készült a munka - tette hozzá a Kossuth-díjas rajzfilmrendező.

Mint elmondta, a rajzfilm ötlete még 1983-ban fogalmazódott meg benne, a forgatókönyvet akkor készítette el. A munkálatok hat évvel később kezdődtek, még állami finanszírozásból. A forgatás 1992-93-ban pénzhiány miatt állt le, majd a művész 1998-2001 között az Ének a csodaszarvasról című sorozata miatt szüneteltette a film munkálatait.

Az alkotás költségvetése - miután a film 22 éve készül - már nem meghatározható – fogalmazott Jankovics Marcell. Szerinte saját vagyonából mintegy 80 millió forintot költött a rajzfilmre, amelynek eddigi munkálatait emellett állami-, pályázati és szponzori pénzekből fedezték.

A rajzfilm 155 perces végleges változata valószínűleg csak DVD-n kerül forgalomba. Az alkotó kiemelte: nem is mozira tervezte, hiszen már húsz évvel ezelőtt is megállítható, visszajátszható és hosszú alkotást tervezett, akkor videóra és televízióra. Először azt a három színt dolgozta fel, amely a Falanszter, az Űr, illetve az Eszkimók földjének világáról szól.

"Nem az a feladatom, hogy a szavakat képekbe rakjam át, mert az a legszánalmasabb dolog. Az a cél, hogy tartalmi kiegészítő képek készüljenek, amelyek egyenértékűek a szöveggel. Az egészet Mozart Requiemje köti össze" - magyarázta a rendező.

Kitért arra, hogy mindig is kortalannak érezte Madách mondanivalóját, mivel az életben való küzdelem soha nem veszti aktualitását. Jankovics szerint a 21. század rákfenéje a passzivitás, a facebookolás, blogolás pedig az emberi kapcsolatok és az élet pótlása. Úgy vélte, a fiatalok most szívódnak be egy álvilágba, és hiába ülnek egymás mellett, akkor is telefonon beszélnek, interneteznek és nem egymással, egymásról társalognak.

A rajzfilm részleteit a következő hetekben több helyen bemutatják majd. A londoni részt május elején a 42. Magyar Filmszemle közönsége láthatja.

Jankovics Marcell 1941-ben született Budapesten. Kapcsolata a magyar népművészettel és néprajzzal egész művészetére jellemző. Ezt példázza a Magyar népmesék és a Mondák a magyar történelemből című sorozat, a János vitéz vagy a Fehérlófia című filmje.

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Bizottságának elnöki tisztét is betöltő alkotó 1974-ben Balázs Béla-díjat, 1978-ban Kossuth-díjat kapott, 1984-ben érdemes művész lett. Sisyphus című filmjét 1975-ben Oscar-díjra jelölték. Jankovics Marcell 1977-ben Cannes-ban elnyerte az Arany Pálmát Küzdők című filmjével, a Fehérlófia pedig 1984-ben Los Angelesben megkapta a minden idők legjobb rajzfilmjének járó díjat.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását