2025. május 8. - Mihály

A Loki meccsével zárul az őszi szezon

A 10. fordulóból elhalasztott Debrecen-MTK mérkőzéssel ér véget a labdarúgó NB I őszi szezonja csütörtökön. A Bajnokok Ligájában szereplő hajdúsági együttes egy győzelemmel a tabella második helyére ugorhat.
2009. december 2. szerda 14:55 - HírExtra
Az európai kupaküzdelmektől már biztosan búcsúzó DVSC jövő szerdán a francia Olympique Lyon vendégeként fejezi be BL-szereplését, előbb azonban az MTK-t látja vendégül az Oláh Gábor utcai stadionban, csütörtökön 18 órakor.

Ha a hajdúságiak nyernek a budapesti kék-fehérek ellen, akkor 31 ponttal a második helyen zárják az őszi szezont, vereség esetén a harmadik pozícióból várhatják a folytatást. Az MTK győzelem esetén a negyedik helyig jöhet fel.

"Rangadóról beszélhetünk, hiszen az MTK-val mindig kiélezett meccset játszunk – nyilatkozta a DVSC hivatalos honlapján Herczeg András vezetőedző. - Izgalmas találkozót várok, mert ezúttal is mindkét csapat úgy lép pályára, hogy megszerezze a három pontot."

A tréner hozzátette: több futballista szereplése is kétséges, így Leandro, Rudolf Gergely, Vukasin Polekszics, Bodnár László és Varga József sem biztos, hogy pályára léphet.
A két gárda egyébként a Magyar Kupában még kétszer összecsap decemberben.
A tabella:
1. Videoton FC 15 10 3 2 36-19 33 pont
2. Újpest FC 15 9 2 4 25-18 29
3. DVSC-TEVA 14 9 1 4 27-20 28
4. ZTE FC 15 8 2 5 29-24 26
5. Győri ETO 15 7 5 3 18-10 26
6. MTK Budapest 14 7 4 3 28-16 25
7. Lombard FC Pápa 15 7 1 7 24-20 22
8. Kaposvári Rákóczi 15 6 4 5 23-21 22
9. Paksi FC 15 5 5 5 16-18 20
10. Vasas 15 6 1 8 23-36 19
11. Ferencváros 15 4 5 6 17-21 17
12. Szombathelyi Haladás 15 4 3 8 21-30 15
13. Kecskeméti TE-ERECO 15 4 2 9 27-35 14
14. Budapest Honvéd 15 3 5 7 16-22 14
15. Diósgyőri VTK 15 3 3 9 18-25 12
16. Nyíregyháza Spartacus 15 2 4 9 19-32 10
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását