2024. október 10. - Gedeon
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Kiszűrték a hulladékot

Több mint hat és fél tonna kommunális hulladékot, 550 köbméter szerves anyagot és közel 200 köbméter uszadékfát szűrtek ki az elmúlt napokban a Tiszából Kiskörénél - közölte a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Köti-kövizig) kiskö
2007. december 22. szombat 19:42 - Hírextra

A december elején Ukrajna felől egy kisebb árhullámmal érkező hulladékszennyezés kiemelését december 11-én kezdték meg és a folyót a hétvégére sikerült teljesen megtisztítani - tette hozzá Fejes Lőrinc.

Tájékoztatása szerint a munkát harmadfokú vízkár-elhárítási készültségben végezték, és elsőként a tározótó vízöblítését szabályozó műtárgyakat zárták le, nehogy a szennyező anyag a tavon szétterüljön.

A vízügyi szakember hozzátette: a hulladékmennyiséget a közvetlenül kiskörei vízlépcső zsiliptáblái között összevárták, majd ott szűrték ki a folyóból. A szennyező anyagot egy, a polip karjaira emlékeztető markológéppel uszályba gyűjtötték, a partra vitték, majd onnan válogatás után egy részét a tiszafüredi regionális hulladéklerakóba szállították illetve hasznosították.

A több mint 6,6 tonna kommunális hulladék műanyag flakont, üveget, sörös és üdítőitalos dobozt tartalmazott. Az 550 köbméter szerves anyag gallyból, törmelékből, nádból és különböző növényi maradványokból állt össze. A közel 200 köbméter vízen lesodródott, kiszárítás után fűtésre alkalmas uszadékfát rászorultsági alapon szétosztották a kiskörei lakosok között.

A Köti-kövizig szakaszmérnöke újságírói kérdésre elmondta, környezetre veszélyes anyagot nem találtak a hulladék között.

Az eset kapcsán Kóthay László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára korábban bejelentette: a kárelhárítás várhatóan több millió forintra rúgó költségét a tárca az ukrán félre kívánja hárítani.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását