2024. március 28. - Gedeon, Johanna
Küldő neve: Címzett neve:
Küldő e-mail: Címzett e-mail:
Üzenet (opcionális):

Az olajügyek nyomában

Hazánk 1989 óta íródó történelme sok sötét foltot rejt magában. Számos olyan ügyet, melyekben az igazság talán soha nem derül ki, csak annyi biztos, hogy sokan, és sokat loptak. Összeállítás-sorozatunkban ezeket az ügyeket járjuk körül az olajmaffiától a
2007. október 29. hétfő 11:40 - Hírextra

Az igazság bajnokai

A „Papa és a „Nagyember” – Kármán Irén interjúja Sándor Istvánnal
- Nem mondjuk ki a nevét, Papa?
- Nem. Nagyember és ennyi elég.
- Hogy lett ez az ember „nagyember”?
- Úgy, hogy volt a rendszerváltás után, az MDF kormány idején egy taxisblokád és akkor egy bizonyos rendőri vezető nem vállalta el azt, hogy ha kell, akkor a tömegbe lövet. És ez az ember jókor volt jó helyen. Ő bevállalta, nem volt finnyás, nem mondott ellent a belügyi vezetőknek. Itt köttetett a barátság a pártfogójával, aki később belügyminiszter is volt…
- …meg miniszterelnök is?
- Meg kell, hogy mondjam, teljesen mindegy, hogy honnan küzdötte fel magát, nagyon okos ember. Sokáig felnéztem rá, mert szakmailag el kellett őt ismerni, ez tény.
- Felnézett rá, mint egyik rendőr a másikra?
- Úgy van.
- Régóta ismeri?
- Nagyon régóta.
- Lent kezdett?.
- Lent. Csak ő közben jogot végzett. Szakmailag kifogástalan volt. Annak ellenére, ami történt, nem mondhatom rá, hogy nem volt jó rendőr. Csak az események elvitték. Meg a rossz tanácsadói. Azt mondogattam magamnak, nem biztos, hogy vele van probléma, hanem a tanácsadóival.
- Az ő karrierje tehát a taxisblokád idején lódult meg.
- Mondom, jókor jó helyen volt. Az a bizonyos ember a szárnyai alá vette. Szépen haladt a karrierje, ám a Horn-kormány idején megtört. Igen ám, de a Hornék, mikor a szellemet kiszabadították a palackból, nem gondolták, hogy ebből mi lesz. Mert ha normális, józan paraszti ésszel gondolkodom és a saját portámon körülnézek, akkor nekem is látni kellett volna, hogy honnan özönlenek a pénzek és kiken keresztül. Mert ment zsebbe is, meg a pártkasszákhoz is. Nem mérték ezt föl előre. Vagy az lehetett a másik gondolatuk, hogy kezdje el a rendőrség a nyomozásokat, úgy is beletörik a bicskájuk. De volt pár olyan elmebeteg csapat, mint az enyém is, és mi megbirkóztunk a feladatokkal. Nem kellett volna talán…
Az olajügyek azonban nem csak gazdasági bűncselekményekről szóltak. A Békés megyei olajügyeket vizsgáló rendőrök közül többen – például Kuzma Mihály és Dénes Gábor - vesztették életüket, a hivatalos rendőrségi jelentés szerint öngyilkosok lettek, az idegenkezűség kizárt. Az ő kollégájuk volt Karancsi Tibor, aki a szeghalmi Macskási-telepen rajtakapott egy csapatot, amely éppen egy vonatszállítmánnyi olajat szőkített (erről maga Karancsi nyilatkozott később). Karancsit később mulasztásra hivatkozva menesztették a rendőrségtől. Ugyanígy járt Kovács Ferenc sarkadi tőrzsőrmester is, aki az "alvilág", illetve a rendőrség vezetése közötti szálakat vélt felfedezni, és Tokai György alezredest, sarkadi rendőrkapitányt vádolta meg az olajmaffiával való összeszövődéssel. Kovácsot családi okokra hivatkozva menesztették.

A politikai fejezet Pallag László Békés megyei kisgazdapárti képviselő Gál László ellen tett feljelentésével kezdődött. A későbbi parlamenti vizsgálóbizottság vezetője Pallag elfogultság bejelentésének elmulasztása, kötelező intézkedések megtételének elhagyása, hivatali bűnpártolás és korrupció gyanúja miatt tett feljelentést a Fővárosi Főügyészségen Gál László ellen, aki egykoron – Karancsi főnökeként – Békés megye rendőrfőkapitánya volt. (Az időközben belügyminiszterré vált Pintér Sándor – korábban országos rendőrfőkapitány – nevezte ki a Belügyminisztérium Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatalának vezetőjévé.) A képviselő szerint nemcsak Gál László, hanem Békés megye vezető rendőrei, illetve vámnyomozói is érdekeltek az ügyben. A vámhivatal munkatársai azonban dokumentumokkal tudták igazolni tisztaságukat, és a Gál ellen felhozott vádak sem nyertek bizonyítást. Az olajügyek folyományaként Pallagot többen is perbe fogták rágalmazás miatt.

Az olajügyek egyik kulcsfigurája Nógrádi Zsolt volt, aki saját magáról bevallotta, hogy tagja volt az olajmaffiának és sok rendőri vezetőt és magasrendű politikust is besározott. Többek között Pintér Sándor korábbi országos rendőrfőkapitányt, aki az Orbán-kormány idején belügyminiszter is volt, Lezsák Sándor MDF-es képviselőt, Stadler József vállalkozót, Pál Lászlót a MOL egykori vezetőjét. Az ő véleménye szerint szinte a teljes politikai elit, az összes párt, és a rendőri vezetés is érintett a rendszerváltás utáni évek egyik legnagyobb lopásában. Nógrádi Zsolt 2000. június 9-én tett vallomásában konkrét helyszínek események és nevek szerepeltek. Az elmondottak valóságtartalmát azonban a bíróság később kétségbe vonta. A vallomásban szereplő politikusokat mentelmi joguk miatt se tanúként, se gyanúsítottként nem hallgatták ki. Az érintett személyek rágalmazási pereket indítottak, és meg is nyerték azokat. Nógrádi Zsoltról ekkor pszichiátriai szakvélemény is készült, mely személyiségzavart állapított meg nála. Erre hivatkozva később a bíróság hamis tanúzás büntettében bűnösnek találta, 1,5 év börtönt kapott két évre felfüggesztve. Az olajügyekben szintén nyakig elmerülő édesapja Nógrádi József gyilkosság áldozata lett, és a gyilkossággal Nógrádi testvérét, Ádámot gyanúsították, akit jogerősen el is ítéltek 20 évre.
Az olajügyekben nyomozta az igazságot Szezák Gyula Hajdú-Bihar megyei főügyész is. Ő Papp Imre akkori megyei rendőrfőkapitány által elkövetett cselekmények elleni nyomozásban vett részt, azzal vádolta a rendőrt, hogy közreműködésével illegálisan, vámfizetés nélkül került az országba nagy mennyiségű olaj. Szezák további sorsát az előzmények ismeretében nem nehéz kitalálni: az ügyet elvették tőle, nyugdíjazták, majd rágalmazásért perbe is fogták, amit meg is nyertek vele szemben.


Az olajmaffia kapcsán az egyik legismertebb médiaszereplővé Sándor „Papa” István vált, aki nyomozóként dolgozott, majd beperelték, de a vádpontok alól felmentették. Ügyéről azonban nem sokat tudni, ugyanis aktáit 85 évre titkosították. „Papa” azonban teljesen nem maradt csöndben, az ő által elmondottak képezik Kármán Irén dokumentumfilmjének és könyvének jelentős részét. A volt rendőr rébuszokban beszél ugyan, de az jól látszik, hogy véleménye szerint egy a háttérben meghúzódó, magasrangú politikus, ahogy ő nevezi „nagy ember” fogta össze a szálakat (lásd keretes írásunkban a Papával készült Kármán Irén-féle interjút, ami az újságírónő blogján is olvasható).

És az igazság bajnokai közül persze nem felejthetjük ki a már többször említett Kármán Irént sem, aki filmet és könyvet készített a maffia ügyekről. Munkája közben többször megfenyegették, majd idén nyáron félholtra verték. A rendőrség azonban kétségbe vonta Kármán azon állítását, hogy az olajügyek miatt érte őt a támadás, sőt vallomását is megkérdőjelezték, és azt is kilátásba helyezték, hogy pert indítanak vele szemben hamis tanúzás miatt…

Az olajügyek egy olyan végtelen szőttest képeznek, melynek szálait lehetetlen kibogozni, azt, hogy kik ültek a rokka mögött valószínűleg soha nem tudjuk meg, csak az tűnik biztosnak, amit a bevezetőben is kiemeltem: sokan, sokat loptak…


Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását