Jobb, de nem több a kollégiumi férőhely
A kamerákkal őrzött, jól felszerelt, kényelmes PPP-s kollégiumok inkább a külföldi és külsős diákoknak tetszenek. A magyar hallgatóknak a szabályok túl szigorúak, az egyetemeknek pedig túl drágák az épületek.
2007. április 26. csütörtök 11:57 - Hírextra
A felsőoktatási kollégiumokban ma sincs több hely, mint öt éve. Az újonnan felépült nyolc, valamint az öt felújított diákotthon mellett jelenleg kilenc korszerűsítésén dolgoznak, és a tervek 15 rekonstrukcióról szólnak. A beruházások összértéke 70 milliárd forint. Az építkezésekkel párhuzamosan azonban bontottak is, csaknem ugyanannyi férőhelyet szüntetve meg, mint amennyi épült.
Az új kollégiumokat építtető beruházók nem spóroltak a szolgáltatásokkal: van fodrászat, szolárium és konditerem is, a szobák kényelmesek. Azonban közösségi terekkel és klubszobákkal annál inkább szűkmarkúan bántak. Ezek fenntartása ugyanis már nem éri meg nekik.
Az üzemeltetők 36-48 ezer forintot kérnek havonta egy férőhelyért, a diákoknak ebből 16 ezer forintot kell legfeljebb kifizetniük. A többit a kollégiumi normatívából és az Oktatási Minisztérium által biztosított ötezer forintos támogatásból egészítik ki. A teljes bérleti díjat azonban mindez még együtt sem fedezi, a fennmaradó részt (4-12 ezer forintot) az intézményeknek kell kigazdálkodniuk.
Forrás: Független Hírügynökség