Szlávy gyilkosával együtt vádlott a fideszes politikus
Csődbűntettel vádolják Sümeghy Csabát, a Fidesz egykori országgyűlési képviselőjét; a vádlott tagadja érintettségét, bűnösségét. A Békés Megyei Hírlap beszámolója szerint Sümeghy Csaba 1997-ben jelképes áron, 102 forintért jutott hozzá a békéscsabai kötöt
2007. április 24. kedd 10:16 - Hírextra
A békéscsabai származású politikus ügyvédje, Varga István a lapnak elmondta, hogy védence tagadja érintettségét, bűnösségét.
Az újság megtudta, hogy a BCB-ügy egyik vádlottja az a Wappler László, akit Szlávy Bulcsú megöléséért már első fokon 15 évre elítéltek és aki kegyelmi kérvényt nyújtott be a köztársasági elnökhöz.
A BCB Rt. - a lap beszámolója szerint - 2000-ben került csődközeli helyzetbe, s akkor kerültek a céghez, mint reorganizációs szakemberek és elnöki tanácsadók Wappler László és idősebb Wachsler Tamás, illetve munkatársuk, ismerősük Riczu Gyula, aki a céget és három kft.-jét tulajdonolta.
A nyomozók megállapítása szerint 300 ezer forintért és egy személygépkocsi használatáért adta a nevét Riczu a dolgokhoz, Sümeghy pedig 44 millió forintrét adta el a BCB Rt.-t.
Szintén a nyomozók megállapítása szerint Riczu részvényvásárlása fiktív volt, és Sümeghy ellen az a vád, hogy tudomása volt arról, Riczuék nem fizették be a vételár részeként neki odaadott Audi gépkocsi ellenértékét és egy békési telephely haszonbérletét.
Sümeghy szerint viszont - mint a lap írja -, a vevők éppen az ellenkezőjét mondták neki, vagyis a vételár ellenértékét rendszeresen befizetik a BCB-nek.
A lap úgy tudja, hogy a vád szerint Riczuék, jobban mondva Wachslerék "elvarázsolták" a cég bevételeit, követeléseit, gépeit, árukészletét és ingatlanjait.
A lap információi szerint a felszámolás elején a bérgarancia-alapból érkezet 116 millió forint zöme sem jutott el a dolgozókhoz. Jelenleg 300-an várnak hat-hét éve elmaradt jussukra.
A vádlottak padjára tizennégyen ülnek majd, többek között a BCB-cégek két korábbi felszámolóbiztosa is.
A vádiratot eredetileg 2005-ben a Gyulai Városi Bírósághoz nyújtották be, de Sümeghy védői elfogultságot jelentettek be, így a Szegedi Ítélőtábla a Kecskeméti Városi Bíróságot jelölte ki, ahol június 18-ára tűzték ki az első tárgyalást - írta a Békés Megyei Hírlap keddi száma.