2025. december 28. - Kamilla

Demszky nem mondta, amit mondott

Hivatalos döntésről sem a brüsszeli illetékesek, sem Demszky Gábor főpolgármester nem nyilatkozott a 4-es metró uniós finanszírozásával kapcsolatban - így reagált közleményben szombaton a Főpolgármesteri Hivatal a Népszabadság szombati cikkére.
2007. április 21. szombat 17:04 - Hírextra
Demszky Gábor úgy nyilatkozott pénteken, a felújított Bihari úti főgyűjtőcsatorna átadásakor, hogy csütörtökön Brüsszelben tárgyalt a EU közlekedési főigazgatóságának egyik helyettes vezetőjével, aki biztosította arról: az Unió támogatja a 4-es metrót, a 1-es és a 3-as villamos útvonalának meghosszabbítását valamint az 5-ös metrót, ami a csepeli és a szentendrei HÉV összekötését és gyorsvasúttá alakítását jelenti.

A Népszabadság ezzel szemben azt írta szombaton, hogy több brüsszeli illetékes cáfolta a főpolgármester pénteki nyilatkozatát. A lap szerint a 4-es metró finanszírozásáról nemhogy döntés nincs, de még a dokumentációt sem adták be. Az uniós közlekedési biztos szóvivője nem tudta megerősíteni a főpolgármester állítását, és hétfőig kért haladékot annak a kiderítésére, hogy pontosan mit mondott a főnöke Demszky Gábornok. Anyagi elkötelezettséget azonban biztosan nem vállalt - mondta Michele Cercone.

Az Unió közlekedési főigazgatóságnak helyettes vezetője, Kazatsay Zoltán is azt mondta a lapnak, hogy a tárgyaláson szóba került ugyan a metró-projekt, de semmit sem ígért az ügyben, anyagi elkötelezettséget végképp nem.

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint az uniós városokat tömörítő Eurocities konferenciáján Demszky Gábor több brüsszeli illetéskessel is beszélt a 4-es metróról, és a tárgyalópartnerek "mind pozitívan szóltak a metroprojekt várható uniós finanszírozásáról". Hivatalos döntésről azonban sem ők, sem a főpolgármester nem nyilatkozott. Demszky Gábor a konferencia után mindössze arról beszélt, hogy a rendelkezésére álló információk alapján az EU támogatja majd a 4-es metró beruházást. Hivatalos döntés csak hónapok múlva várható - zárul a közlemény.
Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását