2025. december 28. - Kamilla

Pokorni népszerűbb, mint Orbán

A közvélemény Fidesz-képének megváltozására utal, hogy hosszú évek után először nem Orbán Viktor, hanem a kevésbé konfrontatívnak tartott Pokorni Zoltán alelnök a párt legnépszerűbb politikusa - tartalmazza a csütörtöki HVG-ben közölt e havi Medián-elemzé
2007. április 19. csütörtök 14:31 - Hírextra
"Pokorni mellett a párt parlamenti frakcióvezetőjének, Navracsics Tibornak az ismertsége és elismertsége is számottevően nagyobb lett, ami ugyancsak a párbeszédképesebb vonal növekvő vonzerejét jelzi" - olvasható a hetilapban. Pokorni előretörése egyébként a kormánypárti és MDF-es szavazóknak köszönhető a közvélemény-kutató intézet szerint.

Továbbra is szárnyal a Fidesz, a kormányoldalnak pedig április elejére szinte semmit sem sikerült lefaragnia egy hónappal korábbi, minden eddiginél nagyobb hátrányából. Különösen a választani tudó biztos szavazók körében nagy a legnagyobb ellenzéki párt előnye. Ennek az az oka, hogy az MSZP szimpatizánsai nemcsak kevesebben lettek az elmúlt hónapokban, de elkötelezettségük is elmarad a Fidesz-támogatóké mögött.

A több mint hárommilliósra duzzadt Fidesz-tábor 68 százalékával szemben a mintegy 1,8 milliós MSZP-bázisnak csak 62 százaléka állítja, hogy egy "most vasárnapi választáson" biztosan elmenne szavazni. "Az MSZP visszaesése önmagában nem ad magyarázatot a Fidesz szárnyalására, hiszen 2006 végén éppen az ellenzéki párt támogatottsága esett vissza. (...) Elképzelhető, hogy a Fidesz most azért tudta megszólítani a kormánnyal elégedetlen szavazók újabb csoportjait, mert mára kifulladtak azok a hozzá is köthető politikai indulatok, amelyek korábban félelmet kelthettek a bizonytalan szavazók egy részében.

Kormányoldalon továbbra is az SZDSZ éléről távozott és "egyszerű" képviselőként tovább dolgozó Kuncze Gábor a legnépszerűbb pártpolitikus.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását