2025. december 28. - Kamilla

2010 előtt elkergetné a kormányt Kövér

Nem szabad várni a 2010-es választásokig a jelenlegi kormány menesztésével - jelentette ki Kövér László Miskolcon, a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nyugdíjas tagozatának keddi ülésén.
2007. április 18. szerda 08:57 - Hírextra
A kormány távozása eléréséhez azért kell megragadni minden eszközt, mert "egyrészt demokraták vagyunk, kettő: a lelkiismeretünknek tartozunk annyival, hogy mindent megpróbáltunk" - mondta a legnagyobb ellenzéki párt országos választmányának elnöke.

Kövér László szerint a kormánynak egy "akkora zakó után", mint amit tavaly ősszel kapott, le kellett volna mondania, mint minden demokráciában teszik ezt a kormányok.

Megítélése szerint a kormányzat azért nem távozott, mert "rossz politikai iskolába jártak", és azért, mert "amit ellophatsz, azt ne halaszd holnapra, mert lehet, hogy holnap már a szomszéd elvtárs ellopja".

A gyerekeink jövőjét lopják - mondta, hozzátéve: a gyerekeinknek, az unokáinknak kell jövőt, életet adni az országban, a kormány viszont éppen ezt veszi el tőlük.

Aszódi Pál, a párt nyugdíjas tagozatának elnöke a rendezvényen közölte: a Fidesz-KDNP által kezdeményezett népszavazáson mindenkinek ott kell lennie, amennyiben meglesz a 60-70 százalékos részvételi arány, olyan többlethez juthat a jobboldal, hogy az alkotmányos renden belül "meg tudjuk oldani alapvető problémáinkat".

Más törvényes lehetőségünk nincs, a népszavazáson számítunk a nyugdíjasokra, és arra, hogy ez a népszavazás valóban forradalmi helyzetet hozzon, és "ezeknek be kelljen adni a slusszkulcsot", mert másképp semmi reményünk nem lehet arra, hogy a nyugdíjasoknak jobb legyen a helyzetük - jelentette ki.

A rendezvényen Kövér László - nagy derültség közepette - azt is elmondta: az MSZP és a kormány mai vezetőihez képest Horn Gyula Grál-lovag volt, egy nemzeti érzésű, elkötelezett baloldali politikus.

Az SZDSZ-n belüli pozícióosztásokról szólva úgy fogalmazott, "egy szabad szemmel nem látható támogatottságú párt" alulmaradt pártelnökjelöltjének azt mondják "tied a környezetvédelmi tárca."

Nem azt kellene megnézi, hogy az a "szerencsétlen (környezetvédelmi miniszter)Persányi" jól dolgozott-e - egyébként nem dolgozott jól, ezzel nem lógott ki a kormányból, de nem okozott kárt -, de az fel sem merült, hogy az ország érdeke mit kíván..., a "Fodor és a Kóka alkudoznak a környezetvédelmi tárcáért" - mondta Kövér László.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Szifo
2007. április 18. 19:17
Emlékezetem szerint Orbánék kormányzása idején az önkormányzati választásokon piros lett az egész ország! Az "akkora zakó után" Orbán mégsem mondott le!
"A népszavazáson számítunk a nyugdíjasokra"...
(Amikor elvettétek a nyugdíjasok nyugdíját, akkor kellett volna a szavazatokra gondolni!)
Szegény Kövér. Ugyanolyan modortalan, bárdolatlan, faragatlan mint a párttársai.
Boszorka
2007. április 18. 14:02
Végül is igaza van. Most már felháborító amit művelnek. A lakosságnak megszorító intézkedések, ők meg csak herdálják a pénzt. Aztán csodálkoznak, ha zavargások vannak
2007. április 18. 09:42
2oo6.04.19 EUR/HUF 265,05 2006.09.19 EUR/HUF 273,09 2007.04.18 EUR/HUF 245,59 igy már érthető!!!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását