2025. december 27. - János

Elfogása után a férfiról is kiderült, hogy alkoholt fogyasztott

Áthajtott az autója mögött fekvő nőn egy járművezető, majd elhajtott a helyszínről. Mint kiderült, a baleset előtt mindketten ugyanabból a salgótarjáni italboltból jöttek ki - közölte pénteken a rendőrség.
2007. április 13. péntek 21:19 - Hírextra
Kaszás Ottó, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: súlyos sérülést szenvedett az a nő, akit egy akkor még ismeretlen személy tolatás közben elütött csütörtökön délután, a nő az autó mögött feküdt.

A rendőrök egy órán belül elfogták a gépkocsi vezetőjét, egy 40 éves salgótarjáni férfit. Az intézkedés során kiderült, hogy a férfi és a nő ugyanabból az italboltból jött ki, a nő feltehetően ittassága miatt került a gépkocsi mögé.

Elfogása után a férfiról is kiderült, hogy alkoholt fogyasztott, ő azonban azzal védekezett, hogy az a baleset után történt.

Ennek igazságtartalmát szakértő állapítja majd meg, a baleset körülményeit a főkapitányság közlekedési osztálya vizsgálja - tette hozzá a szóvivő.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását