2025. december 27. - János

Minél kisebb településen él egy diák annál gyengébben teljesít

A legutóbbi kompetenciamérés többek között azt mutatja, hogy a szülői háttér is jelentősen befolyásolja, hogy milyen teljesítményt nyújt az iskolában a gyermek. Mint ahogy az is, hogy milyen lélekszámú településről érkezik.
2007. április 12. csütörtök 13:42 - Hírextra
 Az oktatási tárca 300 millió forintos pályázati keretet különített el azoknak a közoktatási intézményeknek, amelyek a kompetenciamérésen lemaradtak, vagy gyengébb eredményt mutattak - közölte Arató Gergely oktatási államtitkár szerdán az MTI-vel.

Elmondta: a legutóbbi, 2006-os felmérés adatait összevetve a korábbi vizsgálatokkal a magyar nyelvi szövegértés enyhén javuló képet mutat, míg matematikából vegyes a kép a 6., 8., és 10. évfolyamon.

Tájékoztatása szerint a szövegértést vizsgálva a 6. évfolyamon a diákok 20 százaléka, a 8. osztályban 28 százaléka, míg a 10. évfolyamon közel 30 százaléka ugyan el tudja olvasni az elé tett szöveget, ám alig vagy egyáltalán nem érti azt. Matematikából 6. osztályban a tanulók 49 százalékának, 8. osztályban 44 százalékának, 10. évfolyamon pedig 37 százalékának van gondja az alapfogalmak használatával, azaz ennyien nem képesek egyszerű matematikai problémák megoldására sem.

Arató Gergely kitért arra is, hogy továbbra is nagyon jellegzetes országon belüli különbségek mutatkoznak.

Regionális bontásban az látszik, hogy Nyugat-Dunántúlon a legjobbak az eredmények, míg Dél-Dunántúlon, Észak-Alföldön és Észak-Magyarországon teljesítettek gyengébben a tanulók. A szülők iskolai végzettsége jelentősen meghatározza, hogy milyen eredményt ér el a diák - közölte. Példaként említette, hogy a 6. osztályos szövegértésnél az általános iskolai végzettségű szülők gyermekeinek 80 százalékkal gyengébb az átlagos teljesítménye, az egyetemet végzetteknél pedig 60 százalékkal jobb.

Ez azt a jellegzetességét mutatja az oktatási rendszernek, hogy az nemhogy csökkentené a társadalmi helyzetből származó különbségeket, hanem sok szempontból erősíti azokat - mondta az államtitkár, hozzátéve, ez látszik települési bontásban is, azaz minél kisebb lélekszámú településről érkezik a diák, annál gyengébb a teljesítménye.

Arató Gergely a mérés jelentőségét abban látta, hogy az intézmények számára viszonyítási alapot jelent. A tárca intézkedései között a 300 milliós pályázati keret mellett megemlítette, hogy jövő évtől 5-6. osztályban kötelező lesz az időkeret ötödét képességfejlesztő oktatásra fordítani. A lemaradó intézményeknek jövő évtől intézkedési tervet is kell készíteniük, amely az általuk alkalmazott új módszereket, az alapkészségek megerősítésére fordított idő növelését is tartalmazza.

Jelenleg folyik egy uniós forrásból támogatott, a kompetenciaalapú módszerek kidolgozását célzó tananyag-fejlesztési program is, amelyhez eddig 1.500 intézmény csatlakozott. A fejlesztéseket tovább kívánják folytatni, e célra a Második Nemzeti Fejlesztési Tervben 40 milliárdot különítenek majd el, s a tananyagokat minden iskola számára elérhetővé kívánják tenni - jelezte az oktatási államtitkár.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását