2025. december 27. - János

Szombattól senki sem menekül

Szombattól minden megállított autóst megszondáztatnak a rendőrök - jelentette be Szabadfi Árpád, az országos rendőr-főkapitány helyettese. Az országos akció április 11-ig tart, de az egyes rendőr-főkapitányságok maguk dönthetnek a fokozott ellenőrzések fo
2007. április 5. csütörtök 19:20 - Hírextra
Mint mondta, az intézkedést az indokolja, hogy húsvétkor nagyobb arányban ülnek ittasan a volán mögé, mint az év más időszakában. Szécsi Tibor, a BRFK közlekedésrendészeti osztályvezetője elmondta: Budapesten már csütörtöktől megszondáztatják az autóvezetőket és az akciót április 18-ig folytatják. Ellenőrzési pontot valamennyi kerületben felállítanak.

Szabadfi Árpád szól arról is, hogy az év első két hónapjában csaknem 33 százalékkal nőtt a halálos kimenetelű balesetek száma az előző év januári-februári adataihoz képest. Míg 2005 első két hónapjában 125-en vesztették életüket közlekedési baleset során, addig idén 170-en. Ugyanebben az időszakban a súlyos balesetek száma 794-ről 875-re, a könnyű balesetek száma 1444-ről 1649-re nőtt.

Az ellenőrzésekkel kapcsolatban a sajtótájékoztatót követően Szabadfi Árpád az MTI-nek elmondta: múlt évben a szeptemberi-októberi események miatt kevesebb közúti ellenőrzést tudtak végrehajtani. Arra a kérdésre, hogy a zavargások miatt a fővárosba vezényelt vidéki rendőrök kapcsán, vidéken a bűncselekmények száma emelkedést mutatott-e, az országos rendőrfőkapitány helyettese nemmel válaszolt.

Az akció mellett a rendőrség figyelemfelkeltő kampányt is indított az ittas vezetés ellen. A "Válaszd az életet! Anyák az ittas vezetés ellen" elnevezésű kampány arca Pártai Lucia meteorológus, aki a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: ez egy életmódváltásra való felhívás. Az időjós arra kért minden nőt, hogy a húsvéti vendéglátás során ne töltsenek alkoholt a hozzájuk autóval érkező sofőröknek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását