2025. december 27. - János

Nyolc filmújdonság a Francia Filmnapokon

Tizenegyedik alkalommal rendeznek Francia Filmnapokat Magyarországon: a fővárosban és hat vidéki nagyvárosban összesen nyolc új francia filmet láthat a közönség április 16. és 25. között.
2007. április 5. csütörtök 19:13 - Hírextra
Ahogy az elmúlt években, a Francia Filmnapokon az idén is azokból a francia alkotásokból kaphat premier előtti ízelítőt a közönség, amelyek 2007-ben kerülnek a magyar mozikba - hangzott el a sajtótájékoztatón, amelyen a Taxi4 premierjére Budapestre érkezett Gerard Krawczyk francia rendező is megjelent.

A Francia Filmnapok rendezvénysorozata Szegeden, Pécsett, Miskolcon és Kecskeméten április 16-án indul, Győrben április 17-én, Debrecenben pedig április 18-án kezdődnek a vetítések, míg a fővárosi Corvin moziban április 19. és 22. között nézheti meg a közönség a nyolc alkotást.

A programban szerepel többek között Michel Gondry romantikus vígjátéka, Az álom tudománya, valamint a Kék papagáj című dráma Catherine Deneuve szereplésével. Bemutatják Géla Babluani A 13-as című alkotását is, amely a 2006-os Sundance Filmfesztiválon elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó díjat.

A Transylvania című alkotás egy francia lány sorsán át az Erdélyben élő román közösség életébe enged bepillantást. A Majdnem bombanők című filmben négy fiatal lány a táncon át tanulja meg, mi az érzékiség és a szerelem, míg a 10 nap szeptemberben című alkotás olyan sztárokat vonultat fel, mint Juliette Binoche, John Turturro, Sara Forestier, Tom Riley és Nick Nolte.

A híres francia színész, Daniel Auteuil a fesztiválon két film főszerepében is látható: a Topmodell a barátnőm című vígjátékban egy milliárdost alakít, aki egy szupermodellel csalja látszólag depressziós feleségét (Kristin Scott Thomas), míg a L'Entente cordiale című akció-vígjátékban egy botcsinálta titkos ügynök szerepében látható Christian Clavier-vel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását