Dobson Tibor közölte: az egész országban jellemző az avar- és bozóttüzek kialakulása, főleg Borsod-Abaúj-Zemplén, Pest és Bács-Kiskun megyében van sok belőlük. A szóvivő szerint az utak, vasutak mellett, kirándulóhelyek környékén alakulnak ki a tüzek, ahol általában aljnövényzet, erdő, nádas kap lángra a figyelmetlenül eldobott cigaretták, vagy nem szakszerűen eloltott tábortüzek miatt. Nehezíti a tűzoltást a szél is.
Dobson Tibor megjegyezte: a szél Pest megyében két helyen is kárt okozott. Szombaton Nagybörzsönyben a templom bádogtetejét tépte fel a szél, mintegy 1,5-2 négyzetméteren. Ezt a tűzoltók teszik vissza.
Az M1-es autópálya biatorbágyi leágazásánál pedig egy hirdetőtáblát tépett fel a szél.


