2025. december 25. - Karácsony, Eugénia

Gyurcsány az összetartozásról szónokolt

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az összetartozás fontosságát hangsúlyozta a március 15-ei ünnepi díszelőadáson mondott beszédében, csütörtökön este, a Művészetek Palotájában.
2007. március 15. csütörtök 21:15 - Hírextra

Ünnepélyes keretek között zajlott az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 159. évfordulójának megünneplése csütörtök este a Művészetek Palotájában. A díszelőadást megelőzően Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mintegy negyedórás beszédét kitörő tapssal fogadta a közönség. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök feleségével, Dobrev Klárával, fiukkal, Bálinttal, valamint Mandur Lászlóval, az Országgyűlés alelnökével együtt, egy díszpáholyban ülve hallgatták végig a díszelőadást. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke nem volt jelen az előadáson. A miniszterelnökkel szemben levő díszpáholyban foglalt helyet Sólyom László köztársasági elnök.

Az ünnepségre a közjogi méltóságok közül eljött Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, valamint Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság elnöke. A Gyurcsány-kormány miniszterei közül jelen volt Hiller István oktatási és kulturális miniszter, Lamperth Mónika önkormányati és területfejlesztési, valamint Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter. Mellettük, az első emeleti díszpáholyban foglalt helyet Lendvai Ildikó szocialista képviselő, Demszky Gábor főpolgármester és Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos. Dávid Ibolya, az MDF elnöke is eljött az ünnepségre, aki szintén első emeleti páholyban foglalt helyet, azonban annak legszélén.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI-nek az ünnepség kezdete előtt telefonon elmondta: fideszes politikusok nem vesznek részt a Művészetek Palotájában zajló ünnepségen. A gálaesten megjelentek a diplomáciai testületek képviselői, valamint a magyar egyházak és a határon túli magyarság képviselői. Gyurcsány Ferenc beszéde után Hiller István oktatási miniszter átadta a Magyar Köztársaság kiváló művésze, érdemes művésze és babérkoszorúsa díjakat.

A Művészetek Palotájában az ünnepi műsort a Danubia Szimfonikus Zenekar adta. Az együttes Héja Domonkos vezényletével Kodály Zoltán-műveket játszott. Az ünnepség végén a résztvevők együtt énekelték a 100 tagú Vándor Kórussal a Tavaszi szél vízet áraszt című népdalt.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az összetartozás fontosságát hangsúlyozta. Gyurcsány - aki láthatóan papír nélkül beszélt - úgy vélekedett: életkortól, anyagi helyzettől, lakóhelytől, vallási nézettől, értékrendtől, nemi hovatartozástól és ízléstől függetlenül magyarként összetartozunk. A miniszterelnök mindegyikre példát is mondott és ennek sorát a politikai hovatartozásról szóló összehasonlítással fejezte be. Elindulsz a kormány ellen tüntetni, bár tartod a törvényt, vagy ellenkezőleg, szurkolsz a kormánynak, legyen ilyen vagy amolyan, összetartozunk - hangoztatta.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, mivel ez az ünnep nem szokványos, ezért ő nem mond szokványos beszédet. Gyurcsány Ferenc a nap folyamán történteket felkavarónak és elgondolkodtatónak nevezte. Emlékeztetett arra, hogy amit az 1848-as forradalomnak hívunk, és ami történelmileg felülmúlhatatlan Magyarországon, az nem az utcán történt, mert március 15. hajnalán már készen volt, indult a hajó Pozsonyból Bécsbe. A forradalom a törvényhozás forradalma volt, ma úgy mondanánk: reform - hangsúlyozta, majd felidézte: március 17-én megalakult az új kormány és a pozsonyi reformországgyűlés programjából áprilisra új törvények születtek, többek között a polgári jogegyenlőség és a sajtószabadság.

Hozzátette: az örökváltságról szóló törvény egy "csodálatos fordulatot" használ, amikor azt írja, hogy a volt földesurak kártalanítását "nemzeti közbecsület védőpajzsa alá helyezi". Gyurcsány Ferenc ennek kapcsán kiemelte, hogy akkor még létezett közbizalom és a reform mellett ez volt 1848 másik nagy pillére. Ez a hazafias program - szögezte le. Véleménye szerint a közbizalom léte tette lehetővé, hogy ma nem kell megkérdőjeleznünk, ki volt nagyobb hazafi, Batthyány Lajos, vagy Petőfi Sándor. Pedig akkor is volt kormánypárt és ellenzék, és ők másik oldalon álltak. Mindketten - mint mondta - megkérdőjelezhetetlen tekintélyek, vérüket adták a hazáért, és tudták, a haza nem csak az, amit ők gondolnak, hanem az is, amit a riválisuk gondol.

"Hazafisághoz egy dolog biztosan kell, hogy nem csak én, hanem mi vagyunk. Ez a hazafiság első parancsa - jelentette ki a miniszterelnök. Ünnepi beszédét a kormányfő azzal zárta, hogy felidézte azt a verssort, amely véleménye szerint összefoglalja 1848-49 örökségét, és programot ad valamennyi mai hazafinak: "Éljen a magyar szabadság, éljen a haza".

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását