2025. december 24. - Ádám, Éva

Az elnök érmet vár

Martin György, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke másfél-kétezer ausztráliai magyart vár a férfi válogatott minden melbourne-i világbajnoki meccsére. A sportvezető a csapat honlapjának (vlv.hu) nyilatkozva arról is beszélt, hogy van hivatalos elvárás: Be
2007. március 13. kedd 20:46 - Hírextra
Az elnök az interjúban elmondta, hogy a csapat szerdán, éjfél előtt indul és kinti programja már percnyi pontossággal megvan. A játékosok szállodai apartmanokban laknak majd, mindegyikben lesz internet. A közlekedés megszervezése a helyi szervezőbizottság feladata. Az akkreditáltak szálláshelyéről a létesítménybe meghatározott időközönként megy busz, és egyet a csapatok külön is kapnak saját használatukra.

Ami az Ausztráliában élő magyarokat illeti, sokan jelentkeztek már a kintiek közül a szövetségnél, sőt a csapat jó néhány játékosának van helybéli ismerőse, s maga a válogatott is sokadszor fordul meg Ausztráliában.

Martin György szerint nagyon szerencsés a férfi válogatott sorsolása. Úgy látja, hogy az első két mérkőzés sétameccs, a harmadik, a március 24-én sorra kerülő, Románia elleni lesz az első viszonylag komolyabb erőpróba. "Tekintve az elmúlt időszak eredményeit, amikor általában tíz góllal vertük a románokat, ez sem lehet olyan nagyon nehéz feladat. És ezen múlik, hogy csoportelső helyen végez-e a csapat, mert akkor utána további két pihenőnapja lesz, és a harmadik napon játszik ismét a legjobb nyolc között."

A kérdésre, hogy van-e valamilyen konkrét, megfogalmazott szakmai elvárás, az elnök így válaszolt: "Valamennyi szövetségi kapitányunk szerződése úgy szól, hogy a szövetség elvárása szerint a csapatnak elődöntőt kell játszania, vagyis, ha úgy tetszik, előírás az első négy hely valamelyikének megszerzése. Az utolsó mérkőzés, a döntő, aminek remélhetőleg résztvevői leszünk, vasárnap van. Az ezt követő hétfőn, április 2-án indul el visszafelé a csapat, és 3-án hajnalban érkezik meg Ferihegyre." A vb jövő hétfőn kezdődik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását