Szoci igen a jelöltekre
Az MSZP-frakció támogatja a két alkotmánybíró-jelöltet - mondta Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes hétfőn az MTI-nek a képviselőcsoport döntését ismertetve.
2007. március 12. hétfő 13:56 - Hírextra
Mind a két alkotmánybíró-jelölt (Lévay Miklós és Lenkovics Barnabás) esetében az MSZP-frakció azt a mandátumot adta Avarkeszi Dezsőnek, az alkotmánybírót jelölő bizottság szocialista tagjának, hogy folytassa az egyeztetést - közölte a kormánypárti politikus. Az Országgyűlés alkotmánybírót jelölő bizottsága Lévay Miklós és Lenkovics Barnabás jelölésében csütörtökön egyezett meg. A két új alkotmánybírót már március 19-én megválaszthatja az Országgyűlés.
Korábbi sajtóhírek szerint Lévay Miklós kriminológus az MSZP jelöltje. A Fidesz jelöltje, Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, akinek mandátuma e tisztségében az idén lejár. Mesterházy Attila közölte, hogy a frakció ülésén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fejlesztéspolitikáról számolt be, az ülésen jelen volt Bajnai Gordon fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos is.
Hozzátette: Szilvásy György kancelláriaminiszter a kormányzati munkáról számolt be. Az elvárt adóra vonatkozó kérdésre a politikus elmondta: a frakció költségvetési, valamint gazdasági munkacsoportjának tagjai folytatják az egyeztetést a kérdésről a Pénzügyminisztériummal.
Forrás: MTI