Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szombaton kijelentette: hamarosan átadja helyét a fiatalabbaknak.
2007. március 10. szombat 18:46 - Hírextra
Kasza József elmondta: nem volt egyszerű rászánnia magát, hogy részt vegyen az ünnepségen. Kifejtette: az elmúlt évek során számtalan sértést kapott pártja és ő maga is, de a vajdasági magyarság érdeke, hogy végre tényleges kommunikáció induljon el a két szervezet között.
A vajdasági magyarság 1990 nyarán, az akkori jugoszláv egypártrendszer megszűnését követően alapította meg első politikai pártját, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségét (VMDK). Az évek során a szervezet több részre szakadt. A VMDK jelenleg is működő részét Páll Sándor vezeti. Emellett a Kasza József által vezetett VMSZ, és az Ágoston András által vezetett VMDP szerepel bejegyzett vajdasági magyar pártként.